Mint kés a vajon, úgy ment át a mezőnyön a 10. helyről rajtoló címvédő.
Hamilton halmozta a büntetéseket a hétvégén, ennek okáról korábban már írunk. Vasárnap Bottas várhatta az élről a piros lámpák kialvását, mögötte Verstappen, Perez, Norris, Leclerc, Gasly, Ocon, Vettel és Hamilton vághatott neki a 71 körös futamnak.
A rajtnál Verstappen jött el jobban, így ő kanyarodhatott be elsőként, s hamarosan Perez is elment Bottas mellett. Norrist Sainz megtorpedózta, ám a versenybírák nem vizsgálták az esetet, mindenesetre Norris defektet kapott és a mezőny végére esett vissza.
Hamilton eközben őrült tempóban előzte meg riválisait és hamarosan Bottas is lehúzódott előle, így máris támadhatta Perezt. A mexikói próbált keményen védekezni, de nem volt esélye. Verstappen kerék a kerék elleni csatára kényszerült Hamiltonnal szemben, a brit pedig elképesztő tempóban érkezett meg a holland mögé.
Első összecsapásuk során Verstappen még kivédte Hamilton támadását, igaz, a védekező manőver során Verstappen lecsúszott a pályáról és Hamilton is, de könnyedén visszatértek a bukótérből. Néhány körrel később csak úgy tudta megtartani vezető helyét Verstappen, hogy cikázott az egyenesben amiért figyelmeztetésben részesült. A bírák nem avatkoztak be kettejük csatájába, Hamilton pedig tempófölényét kihasználva erőből elment Verstappen mellett néhány körrel a leintés előtt.
Toto Wolff arcán elképesztő érzelmeket lehetett látni az ismétlés során. Bottast 10 körrel a leintés előtt arra utasította, hogy kapja el Verstappent, ám ennek nem volt realitása. Hamilton magabiztos fölénnyel nyerte a Brazil Nagydíjat Verstappen előtt, a dobogó harmadik fokára Bottas állhatott fel. Perez futott be a negyedik helyen.
VICTORY LAP ?#BrazilGP ?? #F1 @LewisHamilton pic.twitter.com/h2OCu653Ks
— Formula 1 (@F1) November 14, 2021
Az egyéni világbajnokságot továbbra is Verstappen vezeti, ám összetettben a Mercedes áll jobban és most némi extra előnyre tettek szert az Ezüst Nyilak a brazíliai végeredménynek köszönhetően.
Pontot szerzett még a két Ferrari, Leclerc és Sainz, mögöttük Gasly, Alonso, Ocon és Norris végzett még a top10-ben. A leggyorsabb körért járó extra pontot az utolsó körben Perez elhappolta Hamilton elől.
A 2021-es Brazil Nagydíj végeredménye
- Lewis Hamilton (Mercedes) +25 pont
- Max Verstappen (Red Bull) +18 pont
- Valtteri Bottas (Mercedes) +15 pont
- Sergio Perez (Red Bull) +13 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) +10 pont
- Carlos Sainz (Ferrari) +8 pont
- Pierre Gasly (AlphaTauri) +6 pont
- Fernando Alonso (Alpine) +4 pont
- Esteban Ocon (Alpine) + 2 pont
- Lando Norris (McLaren) +1 pont
A pilóták élmezőnyének állása:
- Max Verstappen (Red Bull) 332,5 pont
- Lewis Hamilton (Mercedes) 318,5 pont
- Valtteri Bottas (Mercedes) 203 pont
A konstruktőrök élmezőnyének állása:
- Mercedes 521,5 pont
- Red Bull 510,5 pont
- Ferrari 287,5 pont