2022. október 01. | 22:30

A hétszeres világbajnok elmondta, miért tette vissza az ominózus testékszert.

Úgy tűnt, hogy már elült a vihar a testékszerek viselésével kapcsolatos tilalom kapcsán. Hamilton hosszas vívódás után korábban már beadta a derekát és eleget tett az FIA kérésének, és több hétvégén is testékszerek nélkül jelent meg.

Egészen eddig a hétvégéig, Szingapúrba azonban jól látható módon orrpiercinggel érkezett. A harmadik szabadedzés után az FIA beidézte a Nemzetközi Sportkódex L függelék III-as bekedzésének megszegése miatt. Hamilton ugyanis az autóban is viselte az orrpiercinget, amiről árulkodik a saját Instagram oldalára feltöltött fotó is.

Az időmérő edzést követően a Mercedest is beidézték. Ennek oka, hogy a csapatoknak kell felelősséget vállalniuk a pilótáik szabályossága kapcsán egy előre leadott formulával. Úgy tűnik, hogy a német istálló azt állította, hogy Hamilton nem visel ékszert.

Az időmérő edzés után Hamilton azt mondta a Sky Sportsnak adott interjújában, hogy több alkalommal is elfertőzödött a testékszer helye. A klinikán azt a megoldást látták a legjobbnak, ha visszateszi.

Hamilton mosolyogva mondta, hogy a piercing kérdés egészségügyi dolog, és így fogja hagyni, az FIA-nak kell majd hozzászoknia ehhez. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szintén mosolyogva azt mondta, elveszítette a fonalat a piercingek és hasonlók kapcsán.

A Merceds 25 ezer eurós büntetést kapott a pontatlanul kitöltött papírok miatt. Az FIA helyettes delegáltja, Dr. Ian Roberts egyezetett a bírákkal. Az orvosi jelentést indokoltnak látták, amit enyhítő körülménynek ítéltek, ezért nem számíthat további büntetésre a hétvégén sem Hamilton, sem a Mercedes.

Nyitókép: Depositphotos