2020. március 31. | 13:33

Szerencsére jogi és nem orvosi diplomája van...

Ez egy április 1-jei vicc is lehetne, de mivel ma még csak március 31-e van, így ez nagyon is komoly. Az ötlet az volt, hogy a Red Bull pilótáit szándékosan megfertőznék, annak érdekében, hogy ha elindul a szezon, akkor már immunisak legyenek a kórra.

Dr. Marko erről, az osztrák TV ORF-nek adott interjúban beszélt. Úgy tervezte, hogy egy tábort szerveznek a 4 F1-es versenyzőnek és a 8-10 juniornak, ezzel is áthidalva ezt a szellemileg és fizikailag kissé halott időt, ami a legideálisabb lenne a fertőzés bekövetkezésére. Szerinte, nem lenne komoly egészségügyi problémájuk a koronavírus miatt, mivel mind nagyon jó kondiban vannak és erős immunrendszerrel rendelkeznek. Ha átesnének rajta, akkor a legjobb formájukban lennének mire elindul a bajnokság.

Természetesen, ez nem aratott hatalmas sikert az érintettek körében. Amikor kérdezték, Markót, hogy mi volt a reakció, csak ennyit mondott:

„Maradjunk annyiban, hogy nem fogadták jól.”

Arról is beszélt, hogy Max Verstappen és társai nem álltak le az edzésekkel, a holland például rengeteg szimulátor versenyen vesz részt, akár napi többször is száguldozik a virtuális térben.

  • Címkék:
  • F1