2019. augusztus 08. | 14:19

Megújult versenyközpont, kemény kihívást rejtő pályák, és őrült küzdelem - a sok közül csak három indok, miért is érdemes hétvégi program gyanánt ellátogatni Várpalotára, a HunGarian Baja tereprali világkupa futamra!

A nívós, HunGarian Baján rajthoz áll a világkupa élmezőnye, 26 nemzet több mint 80 versenyzője hajt majd a dicsőségért. Köztük számos gyári csapat bitang erős technikákat hoz magával, így nem fognak adrenalin hiányt szenvedni a nézői pontokra ellátogató szurkolók.

„A valaha volt leghosszabb hazai verseny vár a világkupa autós és motoros indulóira, és egy remek, minden igényt kielégítő új versenyközpont a mezőnyre. Utóbbi a várpalotai Thury várban kapott helyet, amelyben a csapatok igazán otthonosan érezhetik majd magukat. A vár főbejáratánál, gyönyörű körülmények között péntek este tartjuk a rajtceremóniát, a rajtszám választáshoz pedig a vár ura is csatlakozni fog. Nézőbarát újítás, hogy a városhatártól mindössze kétszáz méterre rajtol el a pénteki a szuperspeciál. A szombat erős nap lesz, a kétszer 208 kilométeres szelektív szakasz keményen megizzasztja majd a legtapasztaltabb sportolókat is. Vasárnap kétszer 82 kilométerrel záródik a futam, szóval mindenkinek fel kell kötni a gatyát. A pálya kétharmada a megszokott lőtéren halad keresztül, de a közkedvelt bakonyerdei terület és a patakátkelés sem maradt ki az útvonalból. Úgy gondolom, változatos, összetett terepet sikerült összehoznunk, és örülök annak, hogy megint előreléptünk, ennek eredményeképpen az eddigi legnagyobb szabású HunGarian Bajára készülhetünk. A sprint világkupa-sorozatban is a leghosszabb verseny lesz a miénk, a maga majdnem hatszáz kilométerével. Vagány lesz!” - mondta Garamvölgyi Zoltán.

Az autósoknál igencsak kiélezett csaták várhatók, hiszen Vlagyimir Vasziljev csupán négy ponttal vezet az argentin Orlando Terranova előtt az összetettben, ráadásul az orosz ebben az évben még nem nyert versenyt, így Várpalotán most újra nekiveselkedik. Muszáj megemlíteni Jakub Przygonski nevét, aki jelenleg a harmadik helyen áll a világkupában, de nagyon szereti a magyar pályákat, és bátran kijelenthetjük, hogy nem adja majd olcsón a bőrét. Ami a magyarokat illeti, Varga Imre és Lónyai Pál már jó pár másik világkupa versenyen is rajthoz állt, és a fiúk természetesen a HunGarian Baja-t sem hagyják ki.

A motorosok között Stefan Svitkó szintén nagyon jól csengő név, de itt lesz a világkupát vezető Benjamin Melot is. Üdítő színt hozhat a küzdelembe az ismert chilei Dakar legenda, Carlo de Gavardo fia, Tomas de Gavardo, aki a fiatalos lendületet képviseli.

Az új helyszínen nagyon örülnek a HunGarian Baja-nak, Várpalota vezetősége örömmel üdvözölte a nemzetközi autó/motorsport eseményt.

„A városban sokan hódolnak szabadidejükben ennek a technikai sportnak, és a verseny eddig is a település melletti lőtéren zajlott, így Várpalota az idén először helyet biztosít a rendezvénynek. Reményeink szerint az esemény felejthetetlen élményt nyújt majd a város lakosságának, és az ide látogató turistáknak is. A tereprali világkupa hozzájárul a város ismertségéhez és turisztikai vonzerejéhez is. Biztosítjuk a lakosságot arról, hogy a szervezők és az önkormányzat számára a legfontosabb szempont most is a biztonság lesz, ezért a szervezők csapata mellett természetesen az önkormányzat és a hatóságok emberei is mindent elkövetnek majd.” - áll Várpalota város közleményében.

A hivatalos program pénteken kezdődik az ünnepélyes rajtceremóniával, amelyre a Főtéren kerül sor 19 órától. Szombaton és vasárnap a már említett pályákon zajlik majd a küzdelem.

Tóth Krisztián Márk / MAMS Tereprali sajtófőnök