2020. november 10. | 12:26

Visszatér az isztambuli pálya, ahol akár egyből bajnokot is avathatunk.

Ez a 2020-as szezon éppen eléggé ki van fordítva önmagából: új helyszínek, új szituációk, kényszerpihenőn lévő pilóták és rövidebb, de annál érdekesebb szezon ikonikus pályákkal. Egy dolog azonban ennek hatására se változott, méghozzá az, hogy a Mercedes és Hamilton most is elsöprő lendülettel megy át az egész mezőnyön, mindezt úgy, hogy már az Emilia Romagna Nagydíjon behúzták a hetedik konstruktőri világbajnoki címüket.

A hétvégén Törökországba tér vissza a Száguldó Cirkusz egy olyan helyszínre, ahol 2005 és 2011 között folyamatosan jelen volt az F1. A pálya jellegzetes egyediségét a 8-as kanyar és az utána következő hosszú egyesek adják.

Az aszfaltcsíkon számos olyan eset történt, ami miatt legendásnak nevezhető.  Ez Felipe Massa kedvenc pályája, az ő sorozatban megszerzett győzelmeit követően jött 2010-ben az a hihetetlen futam, amikor összement az élen a két Red Bull Sebastian Vettel és Mark Webber vezetésével, hogy aztán Lewis Hamilton és Jenson Button elképesztő csata után Hamilton elsőségével megszerezze a győzelmet a McLaren-Mercedes számára.

Lewis Hamilton azóta már megszerezte 93. győzelmét is, amellyel már kettővel túl is szárnyalta a német legendát, Michael Schumachert. A hétvégén viszont még egy rekordban beérheti a hétszeres világbajnokot, az pedig pont a címek számában lehet. Az már eldőlt, hogy a harmadik helyen lévő Max Verstappen matematikailag sem lehet bajnok, Bottasszal szemben viszont még „csak“ 85 pontos előnye van Hamiltonnak.

Ahhoz, hogy a brit pilóta már most megszerezze a VB címet az kell, hogy a maradék három fordulóra 78 pontos előnnyel rendelkezzen. Lássuk, mi kell ahhoz, hogy Hamilton drukkerei már ezen a hétvégén pezsgőt bonthassanak:

Hamilton világbajnok ha:

  • nyer,
  • második, Bottas a leggyorsabb kör megszerzése nélkül nyer,
  • negyedik, Bottas pedig legfeljebb csak a második,
  • ötödik, Bottas legfeljebb csak a harmadik,
  • hatodik, és Bottas a leggyorsabb kör nélkül csak legfeljebb a harmadik,
  • hetedik, miközben Bottas csak a negyedik,
  • nyolcadik, Bottas csak az ötödik,
  • legalább a tizedik lesz és Bottas a leggyorsabb körért járó plusz egy pont nélkül csak hatodik,
  • nem szerez pontot, Bottas pedig csak a hetedik.

Egy biztos, bármelyik szcenárió is valósul meg, Lewis Hamilton előbb vagy utóbb biztosan behúzza ezt a hetedik világbajnoki címet, ami hihetetlen teljesítmény tőle. Ezután már csak az lesz a kérdés, hogy aláírják-e végre a szerződését, hiszen a múlt héten felröppent a hír, miszerint akár vissza is vonulhat. Ez persze egy elég valószínűtlen végkimenetel lenne, megeshet, hogy Hamilton csak a címlapokra akart kerülni ezzel a mondatával. Ki gondolná komolyan ép ésszel, hogy a nyolcadik vb cím kapujában Hamilton szögre akasztaná a sisakját?

  • Címkék:
  • F1