2020. december 16. | 11:01

A japán versenyző lehet a 21-ik versenyző a szigetországból.

A Forma-1 pilótapiacát és annak felpezsdülését jelenleg a Red Bull tartja életben, hiszen több ülés is szabadon várta új versenyzőjét. Azt már eddig is tudtuk, hogy Kvyat és Albon ideje lejárt a csapat színeiben, azonban sokáig kérdés volt, hogy ha tényleg mindkét pilótának mennie kell, akkor például Albon visszaléphet-e a fiókcsapathoz, akárcsak tavaly Pierre Gasly. Most azonban egy újabb kérdésre kaptuk meg a választ, hiszen 2014 után ismét lesz japán versenyző a Forma-1-es mezőnyben, ugyanis az AlphaTauri másik ülését Juki Cunoda kapta.

A felkelő nap országának ifjú titánja a 2020-as szezonban lépett feljebb az F2-es mezőnybe, ahol hatalmas meglepetésre kivételes teljesítményt nyújtva nyert meg két főversenyt is. Mindezt tette úgy, hogy négy alkalommal sikerült pole pozíciót is szereznie. A bajnokságban végül a harmadik helyen végzett Callum Ilott mögött, de teljesítménye is meggyőző volt. Ezzel és a Honda támogatásával kerül most olyan nevek mellé, mint például Takuma Sato, Kazuki Nakajima vagy mind a mai napig utolsó japán F1-es versenyző, Kamui Kobayashi mellé.

Ezzel az is eldőlni látszik, hogy Albon tényleg lemaradhat a jövő évi Forma-1-es szereplésről, hiszen egyre kevesebb a hely. A következő kérdés az lesz, ki kerülhet Verstappen mellé, mert egyes források szerint a bahreini teljesítménye után még George Russellt és megkörnyékezte a Red Bull menedzsmentje, de inkább Perez érkezését várja mindenki.

 

  • Címkék:
  • F1