Az elmúlt hétvégén Mugellóban rendezték az olasz CIV PreMoto3-as bajnokság második fordulóját, méghozzá egy rettentően tehetséges magyar tinivel a mezőnyben
Kecskés Bence a felmerülő nehézségek ellenére - a bajnokság legfiatalabb versenyzőjeként - ismét nagyot gurított: mindenféle előzetes pályaismeret nélkül verekedte be magát a pontszerzők közé!
Mint azt már korábban is megírtam, a 12 éves versenyző úgy utazott el a világ egyik legismertebb és legnagyobb kihívást jelentő versenypályájára, hogy semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezett az aszfaltcsíkról. A versenyhétvége a pénteki szabadedzéssel kezdődött, a pilótának mindösszesen harminc perc állt rendelkezésre, hogy megismerkedjen az ívekkel és motorjának beállításaival. Ezután következhetett az első időmérő edzés, ahol a magyar fiú a 21. helyen végzett.
Szombaton a második kvalifikációval indított a PreMoto3-as mezőny, itt már a versenyre megszerezhető rajtpozíció mellett az abroncsok megfelelő bekoptatása, és a taktika is sokat nyomott a latban. A délutáni futamon a magát huszadik helyre kvalifikáló Kecskés remekül kapta el a rajtot és jól is tartotta magát, a kőkemény munka pedig kifizetődött: a magyar srácot a 15. helyen intette le a kockás zászló, de egy versenytárs büntetése miatt később előresorolták, így a 14. lett.
Ezután következett a vasárnapi zárófutam, amely kaotikus keretek között zajlott. A délelőtti warmup napsütéses időjárása után a trükkös, hullámvasútszerű mugellói pályát egy heves esőzésnek köszönhetően elárasztotta a víz, aminek hatására a tervezett időrendhez képest az egyik verseny csúszott a másik után.
Bencééket este hat óra után sikerült elrajtoltatni, és a magyar motoros a borzasztó körülmények - az erős szél és félig száraz, félig nedves aszfalt - közepette sem hazudtolta meg magát: fegyelmezett és taktikus versenyzéssel egészen a 13. pozícióig küzdötte fel magát, további értékes pontokat szerezve egy olyan helyszínen, amivel előzőleg még csak a szimulátorban találkozott.
Tóth Krisztián Márk / Háfra Zsolt RXP - Sic58 Magyarország