Keszthelyi Vivien kemény szezonjáról mesélt

Tóth Balázs
Közzétéve:
2019-06-29, 11:17

A női formaautós bajnokságban, a W Seriesben már többször szóhoz jutó 18 éves tehetség kifejtette, hogyan készül a versenyhétvégékre.

Eredetileg tartalékversenyzőként jelölték Keszthelyi Vivient a világtörténelem során először megrendezésre kerülő, kizárólag hölgyek számára kiírt Forma-3-as szezonra. Az élet úgy hozta, hogy beugróként versenykörülmények között is lehetőséget kapott azóta Vivien, aki történjék bármi, mindig felkészülten érkezik a futamok helyszínére.

„A Formula autókban sokkal nagyobb erőhatások érnek, így a nyakizmok megerősítése prioritást élvez. Szinte minden edzésen dolgozunk rajta az edzőmmel. Lassan egy teherautót is el tudnék húzni a nyakammal. A W Series-ben hasonló F3-as autókkal versenyzem, mint korábban Ázsiában. Ezekben nincs szervokormány, így a vállakat és a csuklyás izmokat is komoly megterhelés éri. A versenyhétvégén, ahogy a Formula 3-ban mindenhol, úgy a W Series is külön masszőröket biztosít emiatt, akik minden teszt, szabadedzés, időmérő és verseny után foglalkoznak velünk. Ezeknek az izomcsoportoknak a megerősítésén is folyamatosan dolgozunk, így egyre kevésbé fáradok el a versenyhétvégéken" – kezdte mondandóját Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi Vivien keményen edz, hogy formában tartsa magát
Keszthelyi Vivien keményen edz, hogy formában tartsa magát

A 18 éves tehetség elméleti- és mentális felkészítésben is részesül, mely segíti abban, hogy minél jobban szerepeljen az egyes versenyhétvégéken. Szimulátorozni szintén külföldön szokott, ahol megfelelő a technikai felszereltség.

„Egy tesztnap általában 8 órát jelent a szimulátorban, ahol a mérnökökkel különböző beállításokat teszteltünk. Az autó karosszériája az eredetivel megegyező, a feltöltött program dönti el éppen milyen kategóriájú formula autóban ülünk, míg minden egyes elem az autón eredeti, épp ezért a valósághoz közelít, de természetesen csak közelít, nem egyezik meg teljes mértékben. Jelenleg a W Series negyedik fordulójára készülök, mely a Norisringen kerül majd megrendezésre. A szerződésem szerint minden alkalommal felkészültnek kell lennem a versenyzésre. Akár versenyzek, akár tesztelek, mindenképpen készen állok a feladatra. Sok szempontból ez életem eddigi legkeményebb szezonja, de nagyon élvezem, hogy minden nap egy új kihívás, aminek a teljesítésével tovább fejlődhetek" – zárta gondolatait Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi Vivien a W Seriesen

A magyar pilótanő legutóbb Misanóóban pontszerzéssel zárta első olyan Forma-3-as futamát, amelyen eljutott a kockás zászlóig. Vivien ezzel történelmet írt, ő a magyar autósport történetének első versenyzője, aki Ázsiában és Európában is pontot szerzett Forma-3-as futamon.

További autós hírek

Olvasónktól, Károlytól kaptuk a felvételt. Kb. 130-cal haladtak még kora ősszel az M5-ös autópályán, amikor “fénysebességgel” elhúzott mellettük egy BMW.…

Egy autós lesodródott az útról és egy jelzőtáblának ütközött. A vezető életét vesztette, utasa megsérült – írja a police.hu Egyelőre ismeretlen…

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

Kapcsolódó írások

2019. május 07.
A W Series család egyetlen magyar tagja, Keszthelyi Vivien Hockenheimben megkezdte a szezont
Keszthelyi Vivien
2019. április 30.
Keszthelyi Vivien a 77-es rajtszámot csípte meg
Keszthelyi Vivien a W Seriesen, a boxban
2019. július 20.
A pontverseny éllovasa szombaton Assenben is a dobogón végzett a szombati futamon. Vasárnap Keszthelyi Vivien is rajthoz állhat.
Keszthelyi Vivien és David Schumacher
2018. október 04.
Keszthelyi Vivien párjával, David Schumacherrel érkezett Budapestre