2020. december 17. | 12:36

A fiatal magyar versenyző most arra vár, hogy nagyobb lehetőséghez juthasson.

A Team Motopark csapat korábban ott volt a Formula-3-ban is, a GP2-ben is, de a Porsche Supercupban és a Super Formula sorozatban is. 22 év alatt  e sorozatokban összesen 38 bajnoki címet és 302 futamgyőzelmet hoztak össze.

A csapat nagy szerepet játszik fiatal pilóták pályafutásának menedzselésében, így többek között olyan versenyzőknek is segítettek eljutni a csúcskategóriáig, mint például Max Verstappen, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen, vagy például a Forma-1-ben jövőre debütáló Juki Cunoda.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy női versenyzőként lehetőséget kaptam bajnokcsapattal tesztelni. Sajnos az autósportban ez nagyon keveseknek sikerül, a nőknek számtalan szempontból nehéz a helyzete. Talán itt a legnagyobb és leginkább szembetűnő a különbség a nemek között, ami a lehetőségeket illeti. A legjobb csapatok ülései évekre előre foglaltak és a túljelentkezés miatt még a fiatal férfiaknak is hatalmas kihívás bekerülni, a Kelet-Európából érkezőknek pedig szinte lehetetlen küldetés” – mondta Keszthelyi Vivien.

„A több helyszínen, egyszerre több pilótával zajló teszteken különböző beállítások és körülmények között, komoly versenymérnöki egyeztetésekből álló munkát és az eredmények kiértékelését követően dől majd el egy esetleges szerződés lehetősége. Ez ezen a szinten teljesen elfogadott és normálisnak mondható” – tette hozzá a 19 éves versenyző, aki a tesztek résztvevői közül a legkevesebb tapasztalattal rendelkező és egyetlen női pilóta.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Vivient leszerződtette a Carlin csapata, akik az F2-ben versenyeztették Juki Cunoda előtt két évvel Lando Norrist is. Azt érdemes tudni, hogy ezek a tesztek nagyon nagy anyagi ráfordítással járnak, és sajnos nem garantált, hogy komolyabb lehetőséghez juthat a magyar fiatal reménység, Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi Vivien Sajtóanyag