Számos Forma-1-es rajongó számára a 2014 óta tartó hibrid korszak egyet jelent a sportág hanyatlásával. Többen visszasírják a 2000-es években látott, V10-es motorral felszerelt autók hangját, illetve a késhegyre menő csatákat hozó, múltbéli futamok hangulatát.

Kimi Räikkönen a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon állt utoljára rajthoz az F1-ben. Visszavonulása előtt – kisebb megszakítással – 20 esztendőt töltött el a Száguldó Cirkuszban. A Ferrarival 2007-ben világbajnoki címet nyerő finn pilóta nem igazán osztja a „régen minden jobb volt” tábor véleményét. Räikkönen a The Race című magazinnak a 2005-ös McLarent, valamint a mostani korszak autóit hasonlította össze.

„Mindenki őrült és kiemelkedő időszakként beszél a 2000-es évek közepéről. Ha azt mondanák, hogy holnap vezessem a 2005-ös McLarent, a mostani autóhoz képest valószínűleg egy szarkupacnak gondolnám. A mai versenygépeket sokkal jobb vezetni, különösen azért, mert a régiek jóval kisebbek voltak” – nyilatkozta Räikkönen.

Räikkönen

A finn világbajnok ugyan elismerte, szívesen versenyzett volna a hatvanas években, ám a maga mögött hagyott pályafutásával kapcsolatban sem elégedetlen.

„Jó lett volna a 60-as évek Forma-1-t is kipróbálni, mindenesetre én elégedett vagyok azzal is, hogy az elmúlt két évtizedben tagja lehettem a mezőnynek. Örülök, hogy 20 évvel ezelőtt kezdtem a pályafutásomat, és nem most. Ma már sok minden másképp zajlik” – tette hozzá a Jégember.

2022-től egy új korszak kezdődik a Forma-1-ben, elsősorban az autókkal kapcsolatos újítások miatt. Az FIA tervei szerint az évtized közepén a fenntarthatóság jegyében új motorformulát vezetnek be a Száguldó Cirkuszban, mely 2030-ra szeretné elérni a karbonsemlegesség állapotát.