2019. április 09. | 15:42

Horváth Lajos két Dakar Rally-s kaland után újabb emberes kihívást választott, méghozzá a Marokkó Desert Challenge-n áll rajthoz

Nyolc nap és háromezer kilométer, mindez egy motor nyergében, a marokkói Agadirból az Atlasz-hegységet megkerülve, egészen a Földközi-tengerig. Ez a Morocco Desert Challenge, a világ egyik legkeményebb tereprali versenye, ahol több magyar egység mellett az ismert motoros, Horváth Lajos is rajthoz áll. Továbbá a versenyző helyzete volt már egyszerűbb is, hiszen a rengeteg homok mellett lábsérülése is komoly próba elé állítja.

A „Laller” becenévre hallgató versenyzőnek mégsem a fentebb említett hosszú és kemény terep jelenti majd az igazi kihívást, sokkal inkább magával kell megküzdenie.

„A hazai bajnokság első futamán volt egy szerencsétlen bukásom, aminek hatására szárkapocscsont törést szenvedtem. Az engem kezelő orvosi stáb megadta az engedélyt a marokkói versenyre, de nyomatékosan felhívták a figyelmem, hogy készüljek fel, mert az intenzív kezelések ellenére is minden egyes mozdulat fájdalmat fog okozni. Ezért úgy gondolom, nem a rám váró körülményekkel, sokkal inkább saját magammal kell majd megharcolnom” - meséli Horváth Lajos.

A rehabilitációban a váci kézilabdacsapat sietett a versenyző segítségére, a gárda gyúrója igyekezett a lehetőségekhez képest minél jobb formába hozni a sérült testrészt. A sportoló legfőbb célja a futam teljesítése, de két Dakar Rally részvétel után tagadhatatlan, hogy a Morocco Desert Challenge remek felkészülés lehet egy esetleges újabb Dakaros kalandra.

Horváth elsősorban szeretne kiszakadni a mindennapokból, és egy héten keresztül csakis a motorozásra, valamint a versenyzésre koncentrálni, de a pilóta nem tagadta, hogy továbbra is élnek az ambíciói.

„Először vegyük sikerrel ezt a mostani kihívást, ha ez megvan, akkor elképzelhetőnek tartok egy Africa Eco Race-t - majd ha isten és a támogatói háttér is úgy akarja, jöhet egy újabb Dakar Rally is.”

A Morocco Desert Challenge április 12-én rajtol Agadirból, számos magyar indulóval a mezőnyben.

Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team