2023. május 17. | 10:11

Az új pályát egy balatoni település mellé építették meg, de területe alapján komoly versenypályának számít.

Megnyitotta kapuit az ország következő versenypályája, ráadásul Magyarország legnagyobb tavának partjához közel. Ez lett a Balaton Park Circuit, amely méretével és befogadóképességével egészen komoly versenysorozatok fogadására is képes.

Némi fejlesztéssel akár Moto GP vagy F1-es futamot is megrendezhetnének az új pályán, bár mégsem tervezik - legalábbis utóbbit. Egyfelől valamelyest még kéne reszelni a pálya körülményein ezen futamokhoz - bár nem sok munka lenne az üzemeltetők szerint - másfelől az F1-et nem akarják elhozni a Hungaroringről, szerintük az oda tartozik.

Ezeken kívül viszont bármilyen autó- vagy motorsport rendezvényt meg tudnak tartani a pálya adottságainak hála. 4115 méter hosszúra sikerült, viszonyítás képpen a Hungaroring 4381 méter.

Összesen 16 kanyar van (6 balos és 10 jobbos) a Gulácsi Ferenc által tervezett, az óramutató járásával ellentétes irányba haladó pálya nyomvonalán. A pályát először egy háromszoros futamgyőztes F1-es pilóta, Giancarlo Fisichella próbálta ki egy utcai Ferrarival, ő számolt be a nyomvonal pozitív adottságairól.

A célegyenes mellett összesen 40 ezer négyzetméternyi paddock-területet alakítottak ki. Emellett 48 garázs került még ide, a pálya működtetésére és a köridők mérésére az egyik legmodernebb, MyLapsX2 nevű rendszert használják.

A pálya igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Motorsport Szövetség által előírt legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelően építették meg a pályát. Emellett folyamatban van a pálya mellett egy négycsillagos szálloda építése is, amely 145 szobájával várja  a vendégeket és a versenyzőket.

A helyi település, Balatonfőkajár polgármestere üdvözölte a projektet, hiszen ez beindíthatja a település turizmusát amellett, hogy a helyieknek is munkalehetőséget nyújt. A pálya egyébként könnyedén megközelíthető az M7-es autópályáról, és Budapesttől mindössze 85 kilométer távolságra van.

MTI

Nyitókép: Balaton Park Instagram