2021. február 25. | 05:18

A veterán versenyző szerint nem lehet megjósolni, mire lehet képes a 2021-es Alfa Romeo.

Lengyelországban rántotta le a leplet az Alfa Romeo az idei konstrukciójáról. A varsói bemutatót követően a csapat finn pilótája, Kimi Räikkönen nyilatkozott arról, milyen reményekkel várja az új szezont, mely könnyen lehet, hogy az utolsó idénye lesz.

Manapság a versenyzőknek meglehetősen limitáltak a lehetőségeik, hogy kipróbálják a szezon előtt, mire képes az autójuk. Mindösszesen három nap áll a pilóták rendelkezésére, hogy teszteljék a vasat a szezonnyitót megelőzően.

Ennek okán aztán Räikkönen sem volt túl bőbeszédű annak kapcsán, amikor arról faggatták, mit vár az új pontvadászattól. Nem mintha amúgy szokása volna túlságosan terjengősen nyilatkozni.

"Először is nyilvánvalóan jó látni az új autót. És igen, egyelőre sötétben tapogatózunk: néhány szabály változott, ami mindenkire hatással lesz, ahogyan ránk is" - kezdte néhány közhellyel a Jégember.

Bíznak benne, hogy jobban fognak szerepelni ahhoz képest, ahogyan 2020-ban perfromáltak. A tesztelések során szerzett adatok, valamint az idény első egy hónapja alapján fog kiderülni, hogy hol tartanak valójában. Räikkönen elmondta, hogy mindent meg fognak tenni Giovinazzival és az egész csapattal annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el, bárhol is fognak elhelyezkedni a mezőnyben.

Mire lehet mégis képes az Alfa Kimivel a fedélzeten?

A sok közhelyből gyakorlatilag semmilyen következtetést nem lehet levonni. A svájci csapatnak nem ment túl jól tavaly, hiszen csak a pont nélküli Williamst és a rengeteg problémával küzdő Haast tudták maguk mögé utasítani, amivel a konstruktőri verseny nyolcadik helyére tudtak odaérni. Dőreség volna azt várni, hogy hatalmas lépést tudnak tenni előrefelé azok után, hogy az autón csupán apró változtatásokat hajtottak végre.

Az Alfa Romeo persze azt állítja, hogy a változtatások kis mértékűek, de jelentősek. Az autó orr részén valóban jelentős módosításokat eszközöltek, ami növeli az autó aerodinamikai stabilitását. Ami valóban jelentős előrelépést jelenthet, ha megkapják a Ferrari forradalmian újnak beharangozott erőforrását.

Kimi és Antonio reménye tehát az, hogy a középmezőny tagjai lehetnek a 2021-es szezonban, és harcban lehetnek minden egyes versenyen a pontszerző helyekért. Erre elméletileg van esélyük, hiszen a többi csapat is lényegében kivétel nélkül a tavalyi autóját fejlesztette az idei szezonra, hogy aztán felkészüljenek a 2022-es idényre, amely már drasztikus szabályváltozásokat hoz magára.

A bahreini szezonnyitón fény derül az igazságra.

  • Címkék:
  • F1