2022. május 29. | 20:05

Eső, biztonsági autó, hatalmas baleset és két piros zászló is tarkította a futamot. 

A szombati időmérő edzésen Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát csapattársa, Carlos Sainz előtt. A Ferrarik mögül a két Red Bull várhatta a rajtjelet Serio Perez, Max Verstappen sorrendben. Majd Lando Norris, George Russell, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Esteban Ocon foglalhatta el pozícióját az első 10 helyen.

Néhány perccel a startot megelőzően elkezdett szemerkélni az égi áldás Monacóban. Ezért a versenyirányítás úgy döntött, 10 perccel elhalasztja a rajtot, hogy a csapatok fel tudjanak készülni a megváltozott körülményekre. Hiszen az egész hétvégén verőfényes napsütésben, száraz pályán körözhettek a versenyzők. Néhány perc elteltével elkezdett szakadni az eső, ezért ismét csúsztattak a rajton 5 percet.

A halasztást követően a biztonsági autó mögött indult el a mezőny, ám az egyre mostohább körülményeknek köszönhetően két felvezető kör megtétele után meglengették a piros zászlót, és a versenyzők a boxutcába hajtottak. Megkezdődött a várakozás, hogy alábbhagyjon az eső, és javuljon a pálya állapota.

Hosszas várakozást követően végül 1 óra 5 perccel az eredeti rajthoz képest indulhatott újra a mezőny a Safety Car mögött. A felvezető körben előbb Lance Stroll vette érintőre a szalagkorlátot a Massenet kanyarban, majd Nicolas Latifi csúszott bele a falba a pálya leglassabb pontján. Mindketten folytatni tudták a körözést.

Két felvezető kört követően végül repülőrajttal vette kezdetét a Monacói Nagydíj. Többek kiálltak kereket cserélni, és lecserélték az esőgumikat intermediate abroncsokra. A nagy sietségben kis híján Stroll és Latifi ütköztek össze a boxban, de végül nem lett baj abból, hogy az Aston Martin túl korán engedte ki a kanadai pilótát.

Az élen Leclerc senkitől sem zavartatva autózhatott, miközben 5 körrel a rajtot követően Hamilton már azt jelentette csapatának, hogy egyre jobban javul a pálya állapota. Ezt látszott alátámasztani az a tény is, hogy a korán intermediate gumikra váltó Pierre Gasly a 6. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

A futam 10. körében az állás Leclrec, Sainz, Perez, Verstappen, Norris, Russell, Alonso, Hamilton, Ocon és Bottas volt az első 10 helyen.

A 11. körben Albon hibázott és csúszott ki az 1-es kanyar bukóterébe, de vissza tudott térni pályára.

A mezőny hátsó felében Gasly érte utol Csou Kuan-jü Alfa Romeóját. A francia látványosan gyorsabb volt a köztes esőgumiknak köszönhetően, de eleinte nem sikerült fogást találnia a kínai pilótán. Végül Gasly a Mirabeau féktávján vetődött be Csou mellé, és vette át a 13. pozíciót. Egy körrel később a Tabac kanyarból kigyorsítva Daniel Ricciardót is sikerült maga mögé utasítania.

Ezen a ponton már egyértelmű volt, hogy a körülmények már sokkal alkalmasabbak az intermediate abroncsok számára, hiszen az AlphaTauri versenyzője több mint 1 másodperccel jobb körökre volt képes, mint az élmezőny tagjai.

A 16. körben Hamilton állt ki a depóba és váltott átmeneti esőgumikra. A hétszeres világbajnok két pozíciót bukva kilencedikként folytathatta a versenyt. Egy körrel később Perez is megejtette a kerékcseréjét. A mexikói az 5. helyen tért vissza a pályára.

A 18. körben Hamilton az 1-es kanyar féktávján megpróbálta megelőzni Ocont. A francia bezárta a kaput, és a két versenyző összekoccant, a Mercedesnek megsérült az első szárnya, de mindketten folytatni tudták.

A 19. körben Leclerc és Verstappen is kereket cserélt. A Ferrari azonban túl sokat várt, így Perez könnyedén megelőzte a pályára visszatérő monacóit.  Egy körrel később Mick Schumacher és Albon váltott slick gumikra elsőként a mezőnyből.

A 22. körben Sainz érkezett az élről, és ő is megkapta a slickeket. Majd rögtön utána Leclerc-t is kihívták, és az intermediate abroncsokat helyett ő is átváltott a kemény keverékre. A következő körben a Red Bull szintén húzott egy double-stacket. Előbb Perez, majd Verstappen kerekeit is lecserélték.

A második helyen autózó Sainz mindent elkövetett, hogy megelőzze Perezt, de a célegyenesben megcsúszott és kis híján falnak csapta a Ferrarit.

A 26. körben Schumacher törte ripityára az autóját az uszodánál. A becsapódás erejétől a Haas kettétört. A takarítás idejére előbb virtális biztonsági autós fázist rendeltek el, majd a versenybíróság pályára küldte a Safety Cart. Ekkor az első 10 helyen a sorrend Perez, Sainz, Verstappen, Leclerc, Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Ocon és Bottas volt.

A 30. körben piros zászlóval félbe kellett szakítani a versenyt, hogy helyre tudják hozni a Schumacher baleste miatt megsérült tech-pro falat. A kényszerpihenő során a mezőny fele, többek között a két Red Bull és a két Mercedes is közepes keverékre váltott. A Ferrarik azonban maradtak a kemény abroncsok mellett.

A rövid takarítási/renoválási szünetet követően ismét folytatódott a verseny. A 35. körben Ocon kapott 5 másodperces büntetést, amiét a futam elején összeütközött Hamiltonnal.

Ezen a ponton a legnagyobb izgalmakat a 7. helyen autózó Alonso szolgáltatta, aki látványosan lassabb tempót autózott a mezőny többi részénél. A spanyol körönként 3-4 másodperccel volt lassabb az előtte autózó Norrishoz képest, látszólag minden különösebb ok nélkül. Az Alpine mögött érkező Hamilton azonban nem tudott olyan pozícióba kerülni, hogy megtámadja Alonsót.

Innentől kezdve hosszú körökön keresztül semmi érdemleges nem történt. A különbségek állandósultak a versenyzők között, és mindenki tartotta a pozícióját.

A 48. körbe Sainz rontotta el az alagút utáni sikán féktávját, átvágott a lassítón, ezzel azonban magára rántotta Verstappent. A holland azonban látszólag nem különösebben ambicionálta az előzést. Vélhetőleg nem akart kockáztatni egy esetleges ütközést a szűk utcai pályán, ugyanis Leclerc, legfőbb riválisa a bajnokság szempontjából, amúgy is mögötte volt.  

Az 50. körben Csou próbálta megelőzni Cunodát az alagút után, ám az Alfa Romeo megcsúszott a féktávon és a kínai versenyző kis híján falnak csapta az autóját. Az 52. körben Norris állt ki friss gumikért, és Alonso lassú tempójának köszönhetően probléma nélkül visszatért az 6. pozícióba.

Az 53 körben az élen autózó Perez már látványosan elkezdett szenvedni az egyre jobban elhasználódó abroncsai miatt, Sainz, Verstappen és Leclerc pedig teljesen megérkezett a mexikói nyakára.

Az 56. kör kezdetén Cunoda rontotta el az 1-es kanyar féktávját, de a bukótérből vissza tudott térni a pályára és folytatni tudta a versenyt. Egy körrel később Sainz benézett Perez mellé az alagút utáni féktávon, de a Red Bull zárta a lehetőséget a spanyol előtt.

Végül a halasztások és a piros zászlók miatt életbe lépett a 3 órás időlimit, így pontban 6 órakor, 64 kör megtételét követően leintették a Monacói Nagydíjat. Sergio Perez pályafutásan 3. futamgyőzelmét ünnepelhette. Másodikként Sainz ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig Verstappen állhatott fel.

A Monacói Nagydíj végeredménye:

  1. Sergio Perez (Red Bull Racing) 25 pont
  2. Carlos Sainz (Ferrari) 18 pont
  3. Max Verstappen (Red Bull Racing) 15 pont
  4. Charles Leclerc (Ferrari) 12 pont
  5. George Russell (Mercedes) 10 pont
  6. Lando Norris (McLaren) 8+1 pont
  7. Fernando Alonso (Alpine) 6 pont
  8. Lewis Hamilton (Mercedes) 4 pont
  9. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) 2 pont
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin) 1 pont
  11. Pierre Gasly (AlphaTauri)
  12. Esteban Ocon (Alpine)
  13. Daniel Ricciardo (McLaren)
  14. Lance Stroll (Aston Martin)
  15. Nicholas Latifi (Williams)
  16. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)
  17. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  18. Alexander Albon (Williams) – műszaki hiba
  19. Mick Schumacher (Haas) – baleset
  20. Kevin Magnussen (Haas) – műszaki hiba

A világbajnoki pontverseny élmezőnyének állása:

  1. Max Verstappen (Red Bull Racing) – 125 pont
  2. Charles Leclerc (Ferrari) – 116 pont
  3. Sergio Perez (Red Bull Racing) – 110 pont
  4. George Russell (Mercedes) – 84 pont
  5. Carlos Sainz (Ferrari) – 83 pont
  6. Lewis Hamilton (Mercedes) – 50 pont
  7. Lando Norris (McLaren) – 48 pont
  8. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) – 40 pont
  9. Esteban Ocon (Alpine) – 30 pont
  10. Kevin Magnussen (Haas) – 15 pont

A konstruktőri pontverseny állása:

  1. Red Bull – 235 pont
  2. Ferrari – 199 pont
  3. Mercedes – 134 pont
  4. McLaren – 59 pont
  5. Alfa Romeo – 41 pont
  6. Alpine – 40 pont
  7. AlphaTauri – 17 pont
  8. Haas – 15 pont
  9. Aston Martin – 7 pont
  10. Williams – 3 pont
  • Címkék:
  • F1