Szalayék a 18. helyre ugrottak előre a Dakaron

Közzétéve:
2019-01-16, 11:31

Szalay Balázs és Bunkoczi László kimondottan nehéz és eredményes napon van túl

Idei legjobb részeredményét érte el az Opel Dakar Team párosa a 41. Dakar rali nyolcadik szakaszán, amely nehezebb volt a hétfőinél. 352 kilométer hosszú volt, amelyben 200 kilométernyi dűne szerepelt. A 14. Dakarján induló Szalay nem emlékszik olyan évre, amikor ennyire hosszú dűnesor szerepelt volna az útvonalban. Ez nagy figyelmet és koncentrációt kívánt, ami roppant megterhelő fizikálisan is. Az Opel Grandland X kiválóan alkalmazkodott és szerencsére jól is bírta az Atacama-sivatag viszontagságait, csupán a hűtővíz melegedett egy kicsit, de tudták teljesíteni a napot.

Opel Dakar Team Grandland X szemből a sivatagban

„Végre olyan napon vagyunk túl, amelyen csak kisebb gondjaink akadtak, s ez az eredményen is meglátszott. Noha puha volt a homok, mi egyszer sem ástunk, pedig idegőrlően hosszú volt a dűnés szakasz, nem is tudom, mentünk-e már valaha egyhuzamban ennyit dűnéken. Aki elénk került, azt megelőztünk, de végig izzasztó volt ez a pálya, mentálisan és fizikailag is elfáradtunk a végére. Sajnos a pálya közepétől kezdve melegedett a hűtővizünk, mert a ventilátor telement homokkal, emiatt nem működött a hűtés. Nagyon örülök ennek a jó részeredménynek, ami azt mutatja, hogy ez a szakasz tényleg nagyon nehéz volt.”

– mondta Szalay, aki magyar idő szerint éjjel fél egykor a 20. helyen állt, akkor 42 autós páros volt a célban.

Opel Grandland X repülés közben

Valamint Szalay bevallotta, hogy két szituációban is rossz döntést hozott, amikor felért két dűne tetejére, rossz irányba borította le a Grandland X-et, de végül hosszú évek rutinjának és egy kis szerencsének köszönhetően sikerült megoldania a helyzetet.

Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora így értékelte a keddi napot

„Nem is emlékszem mikor értünk célba legutóbb ilyen előkelő helyen a Dakaron. Az időeredmény sem rossz, de nyilván ehhez az is kellett, hogy a versenyzőtársak közül sokan hibázzanak. Láttunk néhány nagy bukást, ebből is éreztük, hogy ez egy nehéz pálya, de szerencsére nekünk most kijött a lépés. "Királyszakasz" volt, ahogy mondták is a rendezők, és nagyon örülök, hogy nekünk így sikerült, de van még hátra két nap, és a hírek szerint a szerdai pálya sem lesz könnyebb, mint a mai volt…”

A Dakar rali szerdán egy Pisco körüli hurokszakasszal folytatódik, amelynek össztávja 490 kilométer, ebből 313 kilométer a versenypálya hossza.

Az Opel Dakar Team weboldalán a csapattal kapcsolatos minden hír szinte azonnal megtalálható.

Opel Dakar Team autója oldalról fotózva

41. Dakar rali 8. szakaszát San Juan de Marcona és Pisco közötti 572 km-es távon rendezték, amiből a szelektív szakasz 352 km volt.

Autósok mezőnyéből a Sébastien Loeb, Daniel Elena páros teljesítette leggyorsabban a napot Nasszer al-Attijah és Matthieu Baumel előtt, őket a Jakub Przygonski, Tom Colsoul duó követte. Szalay Balázs és Bunkoczi László a 18. helyen értek be.

Az összetett tabellán az autósok közt Nasszer al-Attijah és Matthieu Baumel áll az élen, Nani Roma és Alex Haro Bravo követi. Szorosan mögöttük Sebastien Loeb és Daniel Elena áll. Szalay Balázs és Bunkoczi László a 20. helyen állnak, vagyis ismét feljebb kerültek.

Forrás:

Opel Dakar Team sajtóinformáció

További autós hírek

Egy autós lesodródott az útról és egy jelzőtáblának ütközött. A vezető életét vesztette, utasa megsérült – írja a police.hu Egyelőre ismeretlen…

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

2019 az az év, amikor másról sem lehet hallani, csak arról, hogy az autók ölik meg a bolygónkat. De komolyan!…

Kapcsolódó írások

Opel Dakar Team autója a dűnék közt
2019. január 09.
Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László lendületben van!
Az Opel Dakar Team Grandland X-e a Dakar harmadik napján
2019. január 10.
Szalay Balázs és Bunkoczi László teljesítette a szerdai napot is, de bőven akadt problémájuk a barátságtalan sziklákkal
Az Opel Dakar Team párosa
2018. november 09.
A Margitszigeti Casinót egy estére ellepték az autók és minden a sivatagi versenyzés körül forgott!
2019. január 08.
A Szalay - Bunkoczi kettős sikeresen teljesítette a Peruban megrendezésre kerülő 2019-es Dakar nyitónapját