Így nézett ki az Opel Dakar Team elmúlt 15 éve!

Frissítve:
2018-11-14, 20:32

A Margitszigeti Casinót egy estére ellepték az autók és minden a sivatagi versenyzés körül forgott!

Az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team egy nem mindennapi helyszínt választott a látványos sajtóvacsorájának, melyen az Alapjárat két munkatársa is részt vett. Ahogy már a motorsportban megszoktam, mindig éri valami inger az embert, itt sem volt másképp, érdekes programok tarkították az estét. Itt felidézték a márka és a csapat 15 éves együttműködése alatt átélt legemlékezetesebb pillanatokat, majd a jövőbe tekintettek.

Egy divatbemutatóval is készült a csapat, amely az elmúlt tizenöt év versenyruházatát mutatták be. Ezt követően leleplezték azt az Opel Grandland X-et, amivel a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős indul a 2019-es Dakaron, amely kizárólag Peruban zajlik majd. Ezt a viadal szlogenje is mutatja, amely: 100% Dakar, 100% Peru.

Valószínűleg ez lesz az utolsó az utolsó dél-amerikai verseny, amelyen a páros mindenképp szeretett volna ott lenni. Szép emlékei vannak onnan Szalayéknak, 2012-ben Limában a célba érkezésnél kétmillió ember várta őket, ami hatalmas élmény lehetett.

„Emlékszem, évekig  tartott, mire rábeszéltem az Opel Magyarország vezetőit, hogy nekik valójában szükségük van rám, de miután bizalmat szavaztak, igyekeztünk minden évben meghálálni. A 2004-es Dakar volt az első közös megméretésünk, én onnantól kezdve töretlenül hiszek a márkában, és hála Istennek az Opel is hisz bennünk. Ahogy telt az idő, mi egyre jobb versenyautókat építettünk, s az Opel utcai autóiban is érzem a dinamikus fejlődést – egyre jobb terepjárókat gyárt a cég, s én nap mint nap használom őket.” - Mesélte Szalay Balázs.

Majd folytatta: "Az elsőt sohasem felejti el az ember. A 2004-ben épített zöld Opel Fronterát nagyon szerettem, mert azzal éltük meg a legnehezebb időszakokat, a legembertpróbálóbb pillanatokat, amelyekre mégis jó visszagondolni. A másik nagy kedvenc az Opel Antara volt, amellyel két év kihagyás után, 2012-ben visszatértünk a Dakarra. Az egy nagyon modern, újszerű, versenyképes kocsi volt, imádtam vezetni, csakúgy, mint a mostani Grandland X-et.”

A Bunkoczi László, Szalay Balázs kettős

„Nagyon nehéz egy-egy pillanatot kiragadni ebből a hosszú időszakból. Most eszembe jutott, amikor Afrikába menet a kompon szilvesztereztünk, vagy az, amikor az egyik évben folyt az olaj, ezért nyolc liternyi utazott a fenekem alatt, hogy legyen miből pótolni, vagy az, hogy Balázs sisakját a rajt előtt ellopták, és néhány percem maradt újat szerezni. De felsejlenek a balesetek, a különböző kórházak is. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy manapság, amikor a közösség építő ereje ennyire fontos, van egy csapat, amely minden nehézség ellenére tizenöt éve ott van a nemzetközi mezőnyben, a nagy világversenyeken. S nem csupán a csapatunk tagjai tartanak ki mellettünk, hanem az együttműködő partnereink is, mint például az Opel. S amíg ez így van, addig van motivációnk folytatni, amíg vannak terveink, addig kevésbé fog rajtunk az idő...” - emlékezett vissza Bunkoczi László.

Mint ismert, az Opel újraéleszti a GSi koncepciót, illetve ennek kapcsán a legendás Opel Kadett GSi visszatér a rali világába, egészen pontosan a Historic Európa-bajnokságra. Ebben a megmérettetésben az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László a Hungarian Police Rallye Team pilótájával, Hoffer Zsolttal száll versenybe.

Opel Kadett GSi

Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója is felidézte az első közös lépéseket, s beszélt az együtt töltött izgalmas és sikeres évekről, a hullámhegyekről és hullámvölgyekről, amelyeken együtt lendültek át.

Bakai Gergely az Opel Dakar Team sajtótájékoztatóján

„Tizenöt évvel ezelőtt besétált az Opelhez egy megszállott, és elmondta, hogy ő már nyolc éve a sivatagban versenyez, de szeretné a megkezdett utat velünk folytatni, ő volt Szalay Balázs. Majd érkezett egy másik megszállott, aki a ralis pályafutását készült feladni a sivatagi versenyzésért, ő pedig Bunkoczi László volt...

A szemükbe nézve azt láttuk, érdemes belevágni a közös kalandba, s így utólag nagyon örülünk ennek. Elkötelezettség, céltudatosság, innováció, folyamatos fejlődés és erős csapatmunka jellemzi az Opel Dakar Teamet, s ezek azok az értékek, amelyek mentén együtt tudunk dolgozni, amelyekkel az Opel Magyarország is azonosulni tud.”

A Dakar rali 2019. január 6-án kezdődik, és január 17-ig tart, Peruban zajlik, homokos, dűnés, emberpróbáló pályákon. Az össztáv 5000 kilométer, ebből a mért szakaszok hossza 3000 km.

További autós hírek

Kukásautó és menetrend szerinti trolibuszjárat ütközött össze még szombaton Milánóban. Elképesztő sebességgel csapódott a kukásautó oldalról a buszba, ami a…

Még mellette sem szívesen parkoltunk volna, hiszen a sofőr – érthető indulatai ellenére – egy igazi dühöngő őrült, aki kezelésre…

Egy román “horror karaván”, az MO-ról lehajtva, a 7-es útra balra kanyaradó sávból, piros lámpánál jobbra kanyarodik. (szerencsére baleset nem…

A beleset-megelőzés, a rendőrség egyik hivatalos facebook oldala és a PoliceHungary YouTube csatorna posztolta ki azokat a jeleneteket egy videócsokorban,…

Kereskedelmi forgalomban várhatóan 2021-ben kapható majd, de valaki már csapatja vele 🙂 A durván 3 hete leleplezett monstrum most közúton…

Kapcsolódó írások

Opel Dakar Team autója a dűnék közt
2019. január 09.
Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László lendületben van!
Az Opel Dakar Team Grandland X-e a Dakar harmadik napján
2019. január 10.
Szalay Balázs és Bunkoczi László teljesítette a szerdai napot is, de bőven akadt problémájuk a barátságtalan sziklákkal
2019. január 16.
Szalay Balázs és Bunkoczi László kimondottan nehéz és eredményes napon van túl
2019. január 13.
Sűrű ködben szállt versenybe Szalay Balázs és Bunkoczi László, az Opel Dakar Team versenyzőinek korántsem volt könnyű dolga!