2022. február 15. | 15:41

A brit csapatnál 2022-ben is Nicolas Latifi és Alexander Albon versenyez majd.

A Williams a hatodik Forma-1-es csapat, amely bemutatta 2022-es versenyautóját. A grove-i alakulat egy sötétebb kék színsémát választott erre az évre, egy csipetnyi világoskék és piros kiegészítéssel.

A patinás brit csapat FW44 kódjelű autóit Nicolas Latifi, és a Mercedeshez távozó George Russel helyére igazolt Alexander Albon fogja vezetni az idei szezonban.

2021-ben az istálló a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén végzett 23 ponttal. Russell 16 egységet gyűjtött, köztük egy második helyet a szakadó eső miatt mindössze három körös Belga Nagydíjon. Latifi hét pontot kasszírozott, miközben a Magyar Nagydíjon eddigi F1-es pályafutása legjobb teljesítményét nyújtva a hetedik pozícióban intette le a kockás zászló.

Albon egy év kihagyást követően tér vissza a Száguldó Cirkuszba. A brit-thai versenyző az elmúlt szezont a Német Túraautó-bajnokságban (DTM) töltötte, egy Ferrari 488 GT3 Evo volánja mögött. Egy győzelmet, egy második és két harmadik helyet szerezve az összetett pontverseny hatodik pozíciójában zárta az idényt.  

A Williams a 2022-es szezonban is a Mercedes motorjait fogja használni. A Ferrari csütörtökön (február 17.) mutatja be új, F175-öst kódjelű versenyautóját, míg A Mercedes W13 pénteken (február 18.) érkezik.

Az Alpine utolsó előtti csapatként, két nappal a barcelonai tesztek előtt, február 21-én prezentálja majd idei autóját. Végezetül pedig az Alfa Romeo rendezi meg a hivatalos bemutatóját február 27-én. Az olasz istálló a tesztek során ideiglenes festéssel köröz majd.

  • Címkék:
  • F1