2022. február 17. | 18:06

A tavalyi idényzáró nem maradhatott következmények nélkül.

Hosszantartó vizsgálatot folytatott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1 2021-es utolsó futamán, az Abu-dzabi Nagydíjon történtek miatt. Lewis Hamilton az utolsó körben veszítette el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, a Mercedes pedig a versenyigazgatót, Michael Masit okolta a történtekért. Úgy tűnik, a tavalyi idényzáró nem maradhatott következmények nélkül.

Az FIA frissen megválasztott elnöke, Mohamed bin Szulejm a mai napon közölte, hogy 2022-ben nem Michael Masi látja majd el a versenyigazgatói teendőket, hanem új feladatkört kap majd a szervezeten belül. Az F1-es futamok irányításáért a jövőben a WEC sorozatban tevékenykedő Eduardo Freitas, valamint a korábban a Formula-E-ben szerepet vállaló Niels Wittich felelnek majd. Munkájukat állandó tanácsadóként Masi korábbi helyettese, Herbie Blash fogja támogatni.

A Nemzetközi Automobil Szövetség első embere emellett a labdarúgásban is alkalmazott megoldáshoz hasonló, virtuális videóbíró bevezetéséről is beszélt. A versenyirányításban így a legmodernebb technológia segítségével hozhatják meg a kritikus döntéseket.

Változik a versenyigazgatás és a csapatok közti kommunikációs protokoll. A jövőben ezek a beszélgetések nem lesznek hallhatók a televíziós közvetítésben, így talán kevesebb nyomás nehezedik majd a döntéshozókra. Az újonnan megválasztott trió a Barcelonában rendezendő téli tesztelésen mutatkozhat be.

  • Címkék:
  • F1