2023-ban Max Verstappen már Katarban világbajnok lehet, még akkor is, ha Perez megtáltosodna.
Bár a Red Bullnál folyton hangsúlyozzák, ők csak a következő versenyre koncentrálnak, azért nem kell őrült jóstehetség ahhoz, hogy Max Verstappent a 2023-as Forma-1-es világbajnoki cím elsőszámú várományosának nevezzük. A holland elképesztő szezont fut, előnye jelenleg már 173 pont Sergio Perez előtt.
Verstappen Katarban könnyedén világbajnok lehet, és azt sem kell már figyelnie, hogy miként szerepel egyetlen kihívója, Perez. A Red Bull már bebiztosította a konstruktőri bajnoki címet, ám csak idő kérdése, hogy ezt mikor teszi meg Verstappen is. A hollandnak három pontot kellene begyűjteni ehhez, ami minden valószínűség szerint már a soron következő katari versenyhétvége sprintjén be fog következni. A katari versenyhétvégét követően még öt nagydíj hátra lesz, ám ezeknek túl sok tétje valószínűleg már nem lesz.
A planetf1.com alábbi összeállításában olyan pilóták szerepelnek, akik nem bízták az utolsó versenyre a világbajnoki cím kérdését. A rangsor felállításakor a szerkesztők az adott idény hosszát is figyelembe véve döntöttek, így a modern éra bajnokai közül Vettel 2013-as, valamint Hamilton 2015-ös és 2020-as sikere sem került be az első tízbe.