2022. december 04. | 18:18

Az Forma-1 egykori mindenható ura szerint köszönettel tartozik az F1 a regnáló bajnoknak, a szurkolók pedig megkapták azt, amire vágytak.

Max Verstappen több rekordot is megdöntött a 2022-es idény során. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a különböző korok versenyzőit nem lehet egymással pusztán bizonyos számok alapján igazságosan összehasonlítani, hiszen a korábbi évek során kevesebb futam volt egy idényen belül, és jóval kevesebb pontot is lehetett begyűjteni.

Az azonban elvitathatatlan tény, hogy korábban soha senki sem tudott még 15 futamot megnyerni. Eddig a csúcsot Michael Schumacher és Sebastian Vettel tartotta, a két német versenyző egyaránt 13-13 futamgyőzelmet számlált legeredményesebb idénye során. Verstappen ezen kívül 454 pontjával az egy év során megszerzett pontok tekintetében is új csúcsot állított be.

Az 1978-tól 2017-ig a Formula–1 autóverseny-sorozatot irányító cégcsoportok legfontosabb vezetője, Bernie Ecclestone nemrég érdekes kijelentéseket tett Max Verstappen kapcsán.

„A Forma-1-nek köszönetet kellene mondania Max Verstappennek” - kezdte mondandóját a 92 éves Ecclestone a De Telegraaf című holland lapnak.

Ecclestone szerint éppen Verstappenre volt szüksége a szurkolóknak | Fotó: Depositphotos

„Max egy versenyző. Azt teszi, amit tennie kell - csak versenyez. A szurkolók már régóta vágytak egy ilyen emberre” - fejtette ki Ecclestone a gondolatait.

Bár ki ugyan nem mondta, nem nehéz kitalálni, hogy Hamiltonra utalt az F1 egykori vezetője. Ecclestone korábban többször is kritikákat fogalmazott meg a birttel szemben, aki többször is hangoztatta, hogy a Formula 1-en kívül más dolgok is érdeklik.

Ecclestone örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Verstappen ismét felélesztette a hollandok F1 iránti rajongását. Tény, hogy egész Hollandia egy emberként szurkol az immáron kétszeres világbajnoknak.

„Hollandia nagyon büszke rá, és mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért visszatértünk Zandvoortba. Az elmúlt két versenyen nem jártam ott, de remélhetőleg ott minden javult egy kicsit” - ecsetelte Ecclestone.

Verstappen jövője kapcsán Ecclestone azt mondta, reméli, hogy a 25 éves versenyző megdönti Lewis Hamilton és Michael Schumacher világbajnoki rekordját. A két versenyző 7-7 alkalommal nyerte meg az egyéni pontversenyt.

„Ez az autójától függ, de ha a Red Bull összeszedi magát, nem látom, miért ne nyerhetne több címet. Hogy Max valaha is megdönti-e a hét világbajnoki cím rekordját? Ki tudja. Reméljük, hogy így lesz” - zárta gondolatait Ecclestone.

Az már más kérdés, hogy vajon a Forma-1 nézettségének és a sportág jövőjének is jót tenne-e, ha Verstappen és a Red Bull ilyen domináns volna a következő évek során…

 

Depositphotos