Vezette a bajnokságot, de nem lehet bajnok Kiss Norbi

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-11-06, 14:46

Kiemelkedő teljesítménye volt a magyar bajnoknak a járvány azonban közbeszólt. Jövőre még erősebben térhet vissza a Révész TRT és Kiss Norbi!

Nagyon sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz-e 2020-as szezonja a Kamion-Európa-bajnokságnak. Végül, ha kevés helyszínnel is, de megszervezték, hogy lehessen szezon. A nyolc futamból hetet meg is tudtak rendezni, az az egy is csak a rossz időjárási körülmények miatt maradt el. Kiss Norbi, kétszeres bajnokunk új csapattal, a Révész TRT istállóval állt rajthoz, akikkel olyan szinten kimagaslottak a mezőnyből, hogy négy alkalommal be tudták húzni a győzelmet. Úgy tűnt, hogy a magyar pilóta visszatérhet a győztesek útjára és akár a harmadik bajnoki cím is meglehet.

Kiss Norbi és a Révész TRT az egyik hungaroringi versenyen, oldalról

Most viszont bejelentették, hogy a járvány terjedése miatt nem tudják megrendezni a tervezett olaszországi futamot Misanóban. Ennek értelmében az FIA bajnokot sem tud avatni ebben a szezonban, amely egy elég nagy szívfájdalom, a lehetséges új magyar bajnoki győzelem mellett, főleg annak fényében is, hogy egyre kevesebb tagja van a bajnokságnak. Így nehéz lesz fenntartani a sorozatot. A Nemzetközi Automobil Szövetség egy rövid közleményben tudatta a döntést a csapatokkal, kiemelve, hogy köszönet jár minden résztvevőnek azért, hogy vállalták az indulást. Továbbá kifejezték, hogy bíznak abban, hogy 2021-ben minden versenyt meg tudnak majd tartani.

Kiss Norbi a Hungaroringen a verseny után, a dobogó legfelső fokán

A közleményt követően a közösségi oldalán reagált a magyar kétszeres Európa-bajnokunk.

„Nagyon boldogok voltunk, hogy ennek volt eredménye, mert már az első futamokon gyorsak voltunk. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, Révész Bálintnak pedig, hogy egy ilyen nehéz évben kiállt a projekt mellett, hitt bennünk, és lehetőséget adott arra, hogy elindulhassunk. Ennek tükrében nagyon sajnálom, hogy az idei évben nem hirdetnek végeredményt, mert nagyon jó úton jártunk a bajnoki címek felé csapatban és egyéniben is.” – mondta Kiss Norbert.

Annak ellenére, hogy a döntés senki számára nem jött jól, bizakodó lehet a magyar csapat, hiszen valószínűleg jövőre is ugyanilyen ütőképes konstrukcióval fognak előállni, Kiss Norbi pedig ismét megérezte, milyen folyamatosan a dobogó legfelső fokán állni.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

forrás: Kiss Norbi hírlevél

Képek: FIA ETRC

Kapcsolódó írások

Új Bugatti Bolide modell egy garázsban, féloldalról
2020. október 28.
A szimulációkon már első próbálkozásra lenyomta a nürburgringi rekordot, amit a Porsche 919 Hybrid Evo tartott.
Hungaroring, Michelisz Norbi, Kiss Norbi, versenyzők, WTCR, ETRC, Kamion-EB, Tassi Attila, Révész TRT,
2020. október 17.
Kiss Norbiért az ETCR-ben, Michelisz Norbiért pedig a WTCR-ben szurkolhatunk. 

További hírek