2020. május 14. | 13:00

Képesek lesznek figyelmeztetni egymást a különféle veszélyekre.

A jövőben sok autó funkcionálhat ezzel az újfajta tulajdonsággal, amelynek működése látszólag egyszerű: a járművön található különféle szenzorok úgymond felmérik a terepet, majd nagy sebességű és kis késleltetésű 5G technológiát használnak az egymás közti információmegosztásra több kilométeren át.

A szakértők előrejelzése szerint amint működésbe lép az 5G technológia egyes autókban, a világszerte több mint 1,3 millió halálesetet és 50 millió sérülést okozó balesetek száma minden bizonnyal csökkenne.

Dr. Dimitrios Liarokapis, a glasgowi Kaledóniai Egyetem egyik lektora elmondta, hogy a folyamat alatt olyan Tesla-szerű autókat érdemes magunk elé képzelnünk, melyek nem csak érzékelőket használnak arra, hogy kiderítsék, mi zajlik éppen körülöttük, hanem mindemellett kommunikálnak is egymással.

Az, hogy az autók kommunikálnának egymással azt is jelentené, hogy figyelmeztetik egymást a különböző veszélyekre, mint például a jeges, csúszós utakra. 

„Biztos vagyok benne, hogy akinek már volt ilyen jellegű rossz tapasztalata a befagyott utakon, az előnyben részesült volna, ha mielőbb értesül arról, milyen körülményekre számíthat. A viszonyoknak megfelelően csökkenthették volna sebességüket, vagy ami még jobb, elkerülhették volna azt a bizonyos útszakaszt.” - tette hozzá Dimitrios.

Az említett egyetem speciális csapata éveken át tanulmányozta, hogyan tudnának együttműködni a mobilhálózatok a járművekkel. Dr. Liarokapis szerint az 5G-s figyelmeztető technológia éveken belül elérhetővé válhat az autókban.

Hozzátette: az autók figyelmeztető üzeneteket továbbítanak a környékükön lévő autók felé rövid távú kommunikációs technológiákat használva, de az 5G segítségével a távolabb lévő autókhoz is elérnek ezek az üzenetek, gyorsan és megbízhatóan. Ezek az autók ugyanazt az információt továbbítják a közelükben lévő gépkocsikhoz és így tovább, majd egy sok járműből álló kommunikációs láncot képeznek, amely messzire elnyúlik.

Mi a véleményed az 5G technológiáról, illetve te hogyan tudnád elképzelni, hogy az autókban alkalmazzák ezt?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!