A 8 leggyorsabb Mercedes-Benz

Közzétéve:
2018-02-24, 04:46

A Mercedes számára a teljesítménynél már csak az elegancia a fontosabb. Ettől függetlenül íme a 8 leggyorsabb Mercedes, amikben nem az elegancia érdekelne.

Társszerző: Bolgár Krisztián

A Daimler-Motoren-Gesellschaft illetve a Benz Patent Motorwagen egybeolvadásával 1926-ban megalakult a mai világ egyik legmeghatározóbb márkaneve, a Mercedes-Benz. A zseniális német mérnökök, Karl Benz és Gottlieb Daimler által alapított cég történelmének már a kezdetekkor is része volt az autóversenyzésben, tekintettel arra, hogy Benz alkotta meg a világ első, háromkerekű, négyütemű, benzinmotoros gépkocsiját.

Az 1926-os összeolvadás után is folyamatos résztvevő volt a Daimler-Benz. A ’30-as években a W125-ös „ezüst nyíl” például rendszeres futamgyőzelmeiről híresült el a GP Monza futamokon. A második világháború után a Mercedes a Forma-1-ben próbált szerencsét, komoly eredményekkel, egészen 1955-ig. Akkor történt az a bizonyos Le Mans-i tragédia, amelyben 83 néző és versenyző halt meg, további 180 ember pedig megsebesült.

1980-ban tért vissza a versenysportba a Mercedes, az akkor még csak gyerekcipőben lévő AMG segítéségével. Végül 1999-ben teljesen felvásárolta a stuttgarti tuning garázst a márka, ezzel új fejezetet nyitva a teljesítményorientált modelljei számára. A következő listában a Mercedes márka 8 leggyorsabb gépkocsiját gyűjtöttem össze neked. A lista nem tükrözi azok teljesítményét, a fő szempont a típusok gyorsulási adatai voltak. Még azt hozzá kell tennem, hogy a Daimler-Benz különleges tuning cégeinek (Brabus, Maybach) típusait nem soroltam bele, az majd egy következő beszámoló lesz.

8. Mercedes C63 AMG 507

Ezen lista utolsó helyére került a C-osztály legerősebb modellje, a C63 AMG. A 2007-től 2015-ig gyártásban lévő W204-es kombi, szedán és kupé kivitelben is kapható modell közül egyértelműen az AMG fémjelzett kupék a legizgalmasabbak.

Mercedes C63 AMG 507

A Mercedes legendás 6.2 literes V8-as AMG erőforrásaival, az SL63-ból átvett 6G-Tronic automata váltóival együtt teremtették meg a W204-es széria legveszedelmesebb típusait. A rengeteg sorozat közül (Black Series, DR250 stb.) az Edition 507-es modell az, amely a legrövidebb idő alatt repíti a sofőrt álló helyzetből a 100 km/h-s tempóra. Az 507 lóerős szörnyeteg 3,6 másodperc alatt éri el az említett értéket, ezzel 5 tizedmásodpercet javítva a legerősebb, C63 DR250-es kiviteléhez képest, hála a könnyített alumínium alkatrészeknek.

7. Mercedes-AMG GT R

A stuttgarti óriás 2015-ben indította be a palettájának leggyorsabb kupé és roadster verziójának gyártását, a GT-nek. A Porsche 911 vadásznak becézett Mercedes különlegessége, hogy az SLS AMG után ez a második olyan típus, amelynél teljes szabad kezet kapott a márka AMG fejlesztői részlege.

Mercedes GT R AMG

Egyszóval a GT egy vérbeli, teljesítményre hangolt szörnyeteg, amely gyárilag 456 lóerős turbófeltöltős V8-cal, míg a sportkivitel GT S 503 lóerős értékkel rengeti meg az autópályák és a versenypályák burkolatait.

A 2017-től elérhető GT R a 2016-os Goodwood Fesztiválon debütált. 577 lóerőre tornászott ikerturbós V8-a mindössze 3,6 másodperc alatt repíti az 1,6 tonnás kasztnit 0-100-ra.

6. Mercedes-AMG SLS GT

Ha már megemlítettem az SLS-t, mint első teljesen AMG által tervezett szuperautó, akkor illik is feltüntetnem a listán. Az ikonikus 300SL Mercedes Pininfarina által tervezett sirályajtói nem vesztek feledésbe, hála az AMG-nek. A 2010-ben debütált SLS ugyanis az első SL-széria W198-as modelljének alapjait ötvözi a legmodernebb technológiával.

Mercedes SLS GT

A 6,2 literes V8-as szerelt kupé, illetve roadster modellek 3,6 másodperc alatt érik el a 100 km/h-s tempót, hála a hétsebességes automata váltó tökéletes nyomatékleadási görbéjének, ami több mint 600 lóerős főtengelyen mért lóerővel gazdálkodhat, keréken mérve 583 LE a teljesítmény.

5. Mercedes SLR McLaren 722

Az autó, amiről biztosan álmodoztál már hosszasan, hogy mégis milyen érzés lehet birtokolni, nem hogy még vezetni. A brit McLaren és a német Mercedes-Benz közös Forma-1-es törekvései vezettek az SLR 722-es megalkotásához.

Mercedes SLR McLaren 722

Az 1955-ös Mille Miglia olasz nyitottpályás versenysorozaton Sir Stirling Moss’ 7:22-kor kezdte el a legendás futamot. A McLaren és a Mercedes ez előtt szeretett volna tisztelegni, amikor létrehozta az óriási, közel 4,6 méteres kupét, egyedileg nyíló sirályajtókkal és a külön erre a célra fejlesztett 5,4 literes Roots töltős V8-cal.

A gyártás a McLaren üzemében zajlott, sajnálatos módon csak 100 db kupé és roadster készült a típusból, de minden idők egyik leggyorsabb Mercedese lett a 3,6 másodperces 0-100-as gyorsulásával.

4. Mercedes CLS63 AMG

Avagy a világ egyik leggyorsabb szedánja. Pontosabban „négyajtós kupéja”, ahogy a Mercedes fogalmaz. Persze a CLS-széria ettől még szedán, de különleges formatervének köszönhetően valóban a kupé külsőre hajaz a megjelenése. A CLS-család két generációba sorolható, a 2005-2010-ig gyártásban lévő W219, valamint a 2010 óta elérhető W218-as modellekbe.

Mercedes CLS63 AMG

Az utód legnagyobb változása a kombi kivitel beiktatása volt, ami AMG-kivitelben is elérhető. Az AMG Shooting Brake 518 lóerős 5.5 literes V8-as biturbó erőforrásokkal elérhető, de a 2013-as facelift után ez a számadat még feljebb tornázta magát. Megjelent a CLS63 AMG, amely a már sokat bizonyított 6,2 literes V8-cal került összeszerelésre, 549 és 577 lóerős végeredményekkel rendelkezik. A több mint 2 tonnás kombi és szedán még a tömege ellenére is 3,5 másodperc éri el a 0-100-as gyorsulást.

3. Mercedes E63 AMG S

Az E-osztály legújabb generációja, a W213 a 2016-os évvel váltotta le elődjét. A szedán, kupé és kombi kivitelben elérhető típus minden olyan újítást megkapott, amit egy Mercedes megérdemel az anyavállalatától.

Mercedes E63 AMG S

A hat erőforrással szerelt (köztük egy V6-os hibrid) legizgalmasabbika egyértelműen az E43 AMG valamint az E63 AMG modellekbe szerelt 3 és 4 literes motorjai.

Az E43 AMG 2016 szeptembere óta elérhető, 3 literes ikerturbós V6-a 396 lóerős teljesítménnyel. Utódja, az E63 AMG a 4 literes ikerturbós V8-as nagytestvért kapta 563 lóerős értékkel, csúcsverziója pedig a 4Matic+ hajtásnak köszönhetően 604 lóerőnél tetőzik. Eredménye pedig a hihetetlen 3,5 másodperces gyorsulása, ezzel a harmadik helyre kerülve a listán.

2. Mercedes SLR 722 Stirling Moss

Az 5. helyen csücsülő SLR McLaren kivételes fejlesztése, a Stirling Moss Speedster 2009-ben látott napvilágot.

Mercedes SLR McLaren Stirling Moss

A mindössze 75 példányszámban készült típus 640 lóerőre tornázott V8-as Roots feltöltős blokkot kapott, aminek köszönhetően 3,5 másodperc alatt éri el a 100-as tempót, de a végsebesség 350 km/h-hoz sem kell sokkal több szekundum. Az autó külseje egyébként egy koreai dizájner, Yoon Il-hun tervező által készült, a beltérért pedig egy holland tervezőmérnök, a híres Sarkis Benliyan volt felelős.

1. Mercedes-AMG SLS Black Series

A Mercedes „fekete szériája” még az SLK55 AMG típussal kezdődött, amellyel a Mercedes maga fölé helyezte a mércét. Azaz a Black Series típusok nem csupán az AMG-féle beavatkozásokat kapják, hanem még annál is többet.  A 2013-ban bemutatott SLS AMG Black Series az öt Black Series legutóbbi tagja (de nem az utolsó), ami félelmetes 622 lóerős V8-ast tartalmaz.

Mercedes SLS AMG Black Series

A 3,2 másodperces gyorsulásával a Mercedes jelenleg kapható leggyorsabb autója, pontosabban kapható volt. Csupán néhány száz Black Series készült, az árcédula pedig negyed millió dolláros értéket írt. Ma ennél jóval többet kell kicsengetni, hogy tulajdonosa lehess a leggyorsabb Mercedes-Benznek.

Te beleülnél, vagy más típus felé húz a szíved, ami nem szerepel a listán?

További autós hírek

Oroszországban, Szamara városában,  az Olvi nevű olajtársaság találta ki a nem kis “forgalmat” generáló akciót. Ingyen adták a benzint, de…

Alkoholmámorban úszó sofőrre hívták ki a rendőröket a Népligetben – számoltak be a ripost-nak szemtanúk. Szerda délután a 9. kerületben,…

Mára még egy buszt érintő eset, ezúttal Érdről, az Alsóerdősor utcából. Satu fékezett a kamerás autós és a busz is,…

Olvasónk, Surin Zsolt küldte a videót. A helyszín Zugló, a Balázs és Ungvár u. sarok. A Volkswagen figyelmetlen sofőrje megáll…

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. november 14-én este arról, hogy egy autó Veszprém belterületén, a Haszkovó úton kidöntött egy villanypóznát…

Kapcsolódó írások

2019. január 23.
Elegáns külső, komfortos belső, maximális menetteljesítmények. A Mercedes ikonikus roadster-szériája ezeket a tulajdonságokat egyesíti már több, mint 50 éve!
Kémfotókon a négyajtós Mercedes-AMG GT
2017. május 09.
Kéretlen kamerák előtt pózolt végre a Panamera egyik legnagyobb ellenfele, a Mercedes-AMG GT, amiben a V8-as mellett hibrid motor is megbújik majd
A német luxus etalonja – Mercedes-Benz S-osztály (W140)
2018. február 09.
A W140-es „bálna” Mercedes hét évig képviselte a márka csúcsát a 90-es években. Grandiózus megjelenésével és műszaki túltervezettségével új mércét állított fel a luxusautók piacán.
Hullócsillag? – Mercedes E-osztály W210
2018. augusztus 25.
A W210-es egy új arculatot és vállalatfilozófiát képviselt a Mercedes palettáján a 90-es évek közepétől. Nem generációkra tervezték, mégis szépen teljesít!