2018. január 22. | 04:53

Az érkező iNext EV modell a jóslatok szerint töltésenként 700 kilométert lesz képes megtenni, jelentette be a BMW Detroitban.

2017 májusában jelentette be a BMW éves részvényes találkozóján az iNext EV érkezését. Akkor a teljesen elektromos jármű hatótávolságát 480 km fölé becsülték. A BMW nem részletezte akkor és most sem, hogy milyen alapon kalkuláltak ekkora hatótávval, csak a konkrét számadat látott napvilágot.

Az iNext tanulmány előrevetíti, hogy a jövőben egy középméretű luxus crossoverrel is előállhat a BMW fejlődő i almárkája, amelynek keretein belül kiemelt szerepet kap az elektromos hajtás és önvezető technológia. Az iNext az eladásakor - mely várhatóan 2021-től lesz esedékes - SAE 3-as szintű autonóm képességgel rendelkezik majd, mely azt jelenti, hogy az autó a legtöbb közlekedési helyzetben önvezető lesz. Azonban a 3-as szint megköveteli a vezetőtől, hogy bármikor képes legyen arra, hogy átvegye az irányítást. A BMW egy évvel később frissíti majd 4-es szintű autonómiára, ami lehetővé teszi a vezetők számára, hogy biztonságosan levegyék a szemüket az útról és a kezeiket a kormányról. A BMW egy ’Boost’ módot is ígér, ami a legnagyobb teljesítményhez szükséges vezetési tanácsokat vetít majd a szélvédőre. Az iNext nem titkoltan a tervezett Tesla Model Y vetélytársa lesz. A Model 3-alapú crossovert bejelentették már, viszont még nem mutatták be. Az új hatótáv nyilvánosságra hozásával az iNext az egyik legnagyobb hatótávval rendelkező EV a horizonton, viszont szinte nap mint nap érkeznek az újabb nyilatkozatok. Ha most hoznák forgalomba az iNext-et, akkor simán jobbnak bizonyulna a Tesla Model 3 hosszútávú akkujánál, mivel az „csupán“ 500 km-re képes, ráadásul a németek konstrukciója magasabb szintű autonóm vezetési képességgel is rendelkezik. Bár a Tesla ígéretet tett rá, hogy növelik járművei autonóm képességeit a jövőben, nem tudni, hogy a 3-as és 4-es szintű képesség mikor lesz elérhető. A BMW a 2018-as Detroiti Autószalon sajtókonferenciáján azt is elárulta, hogy érkezik a 2019-es BMW i8 Coupe. Az autógyártó az i8 Roadstert 2017-ben Los Angelesben fedte fel, és akkor meg is osztott minden részletet a fejlesztett i8 Coupe-ról, azonban eddig még rejtve maradt a szemek elől a frissített i8 fixtetős verziója.

Az i8 Coupe továbbra is 2+2-es kialakítást használ, nem úgy, mint a Roadster, amely szigorúan kétüléses. A kabrió változathoz hasonlóan az i8 Coupe is 369 lóerős lesz és 570 Nm-re növelt teljesítményt kap. A teljesen elektromos hatótáv is javult egy nagyobb, 11.6 kWh-s akkumulátornak köszönhetően, így 29 km-re képes a régi lítium-ion 24 km-éhez képest. A kupé a 100  km/h-t 4.2 másodperc alatt éri el, a csúcssebessége elektromosan 250 km/h-ra van korlátozva.

Forrás: Motor Trend