2018. szeptember 18. | 18:50

A német óriásvállalat komolyan veszi az új hajtásláncok fejlesztését, nem kis összegeket fordít rá

Tekintve, hogy a dízelbotrány jelentősen felforgatta a dolgokat a Volkswagen háza táján, így érthető módon komoly szándékai vannak a gyártónak az elektromos technológiával. A nemrégiben bevezetett új emissziós normáknak való megfeleléssel is rendesen meggyűlt a bajuk, hiszen több modell értékesítését is le kellett állítani, amíg a megfelelő engedélyek megszerzéséhez szükséges módosításokat el nem végezték bizonyos típusokon.

Éppen ezért több új modellt is be fog vezetni a konszern az elkövetkezendő pár évben, melyek egy jelentős része tisztán elektromos vagy hibrid lesz. Ezekhez viszont új platformokra van szükségük, melyek kifejlesztése jelentős anyagi ráfordítást igényel. Jelenleg 7 milliárd dollárt (1,94 billió forintot) különítettek el a Volkswagennél az elektromos járművek fejlesztésére.

Most mutatta be a gyártó az új MEB-platformot, melyre konszern-szerte 27 elektromos modellt terveznek kialakítani 2022-re. Erre az alapra a Volkswagen, a Seat, a Skoda és az Audi kompaktjai épülnek majd, hiszen a prémium és a sportos modellek más platformokra kerülnek. Az új Audi e-tron például a C-BEV jelzésűre, a Porsche Taycan pedig a saját fejlesztésű J-platformon alapszik majd. Az Audi a PPE-platformon dolgozik, melyre 2021-ben érkezhet első autójuk.

Szintén külön kerülnek az elektromos sportautók, melyek kapcsán egy SPE kódjelű platform fejlesztéséről röppentek fel hírek. Ezekkel az újításokkal a Volkswagen-csoport 80 elektromos modellt szeretne kínálni 2025-re. Az ehhez szükséges pénzmennyiség azonban nagyobbnak mutatkozik, mint azt gondolták.

„Az elektromos autók piacra bocsátásának költségei nagyobbak lesznek, mint ahogyan azt előzetesen vártuk. Különösen azóta, mióta a riválisaink is komoly fejlesztésekbe kezdtek.” – nyilatkozta Herbert Diess, a Volkswagen vezetője.

A MEB-platform lesz a legfontosabb láncszem, hiszen erre olyan autók épülnek majd, melyek szélesebb fogyasztóréteg számára lesznek elérhetőek. Ezzel a lépéssel a Volkswagen odáig szeretne eljutni, hogy az elektromos járművek ne csak érdekes elemei legyenek a piacnak, hanem valós alternatívát jelentsenek a belsőégésű motorral ellátott járművekkel szemben.

„Az autóknak jobb lesz az úttartása a padlóba épített akkucsomagoknak köszönhetően, valamint a térkínálat is nagyobb lesz. A fejlődést a tágasság növelésével szeretnénk egybekötni.” – mondta Christian Senger, az elektromos járművek fejlesztéséért felelős vezető.

A jövőbeni elektromos modellek mind alkalmasak lesznek a gyorstöltésre, az ígéretek szerint fél óra alatt 80 százalékos töltöttség lesz elérhető. A gyártó nem adott részletes információkat az elektromos járműveik egyik legfontosabb tényezőjéről: a hatótávról. A várakozások szerint azonban a 400 km körüli értékek lesznek a minimumnak tekinthetők.

Az első autó, melyet a MEB-platformra építenek, az a 2016-ban bemutatott ID ferdehátú koncepcióautóra épül majd. A jármű a Golfnál valamivel nagyobb lesz, és már jelenleg is tesztelés alatt áll, feltehetően 2019 környékén kezdődhet meg a gyártása. Jelenleg a Volkswagen ID Crozz crossoverről és az ID Buzz kisbuszról lehet tudni, hogy a közeljövőben bemutatkozó elektromos modellek lesznek, ez utóbbi két típus 2020-ban várható.

Forrás: