2021. december 16. | 12:23

Hosszú út áll még a technológia előtt.

Az elektromos autók térnyerése után az önvezető autók is elterjedhetnek az utakon, legalábbis a különböző autógyártók a legnagyobb biztonságot és kényelmet nyújtó autonóm vezetési technológiák létrehozásán dolgoznak. Az Audi kezdeményezésére készített új tanulmányban levezették, hogy válhat a hétköznapok részévé az önvezető autózás.

Nagy problémát jelent, hogy nincs kialakítva egy egységes jogi keret, amely ezeknek a járműveknek a jóváhagyásával foglalkozik (ez Európán kívül máshol is gondot jelent egyelőre). Ezt a hiányosságot orvosolni kellene, mert ha az egyes országok más-más szabályokat fogadnak el az önvezető autókra vonatkozóan, akkor pl. a beutazás is nehézkessé válhat egyik tagállamból a másikba, arról nem is beszélve, hogy a gyártás is bonyolódhat az autókat körbevevő jogszabályi dzsungel miatt.

Aztán ott van az is, hogy a technológia behoz egy olyan elemet a világba, amihez most a közlekedők egyáltalán nincsenek hozzászokva. Fel kell őket készíteni arra, mire számíthatnak egy magától haladó kocsi környezetében. Az emberi sofőrök ugyanis az autonóm járművekkel fogják megosztani az utakat, és ennek a két csoportnak tudnia kell, hogy mit várhatnak el egymástól, olvasható a tanulmányban.

Emellett ki kell alakítani a bizalmat gép és ember között, ez egyéni és társadalmi szinten is segíthet az önvezető autózás elfogadásában. Ehhez a technológiának el kell érnie egy olyan fejlettségi szintet, ami már meggyőzi a vásárlókat annak létjogosultságáról, mivel az emberek természetüknél fogva szkeptikusak és kritikusak az új technológiákkal vagy innovációkkal szemben (ahogy azt a villanyautók esetében is láttuk, látjuk).

Fontos kérdés, hogy baleset esetén kit terhel majd a felelősség. Ez a beszállítók, az autógyártók és a tulajdonosok között oszolhat meg. A felhasználó vihetné el a balhét, ha figyelmen kívül hagyja a közúti közlekedési szabályokat, vagy mondjuk akkor, ha befolyásolt állapotban száll be a járműbe, és nem veszi figyelembe a figyelmeztető jelzéseket. Az autógyártóra akkor lehetne ráhúzni a vizes lepedőt, ha egy hibás érzékelő rosszul ítéli meg a környezetet, vagy egy szoftverhiba miatt a jármű nem megfelelően reagál.