2023. március 07. | 22:03

A biztonság kulcsfontosságú tényező az önvezető járművekkel kapcsolatban, az autósok döntő többsége továbbra sem rajong a technológiáért.

Az autógyártás különböző szereplői éles versenyt folytatnak az önvezető járművek tökéletesítése terén. A technológiát ellenzők táborában a megfelelő biztonságérzet hiánya váltja ki a negatív érzelmeket. Egy ilyen rendszertől ugyanis azt várnák el, hogy az emberi figyelmetlenségből fakadó hibákat is korrigálja. Nos, egy amerikai statisztikai kimutatás szerint ez szinte lehetetlen küldetés.

Az Amerikai Nemzeti Közútbiztonsági Hivatal (NHTSA) adatai szerint az amerikai sofőrök 2021-ben összesen 4,6 billió kilométert vezettek, ezalatt 5,2 millió ütközés történt. Eszerint a tengerentúli autóvezetők 0,000181 százalékos baleseti rátával dolgoznak.

Mindez azt jelenti tehát, ha az autót egy ember vezeti, a balesetek elkerülésének átlagos aránya 99,999819 százalék. Ha ezt egy rendszer hatékonyságára kivetítjük, azt is mondhatjuk, hogy a az adott technológia szinte tökéletes.

Kevesebb, mint 0,1 százalék hiányzik a 100-hoz, ez így már elég biztonságos, ugye? Az elemzők szerint ebben az esetben ez a hiány nagyobb, mint gondolnád.

A hivatal statisztikái alapján egy átlagos amerikai évente közel 23 ezer kilométert vezet. Ha egy 99,9 százalékos biztonsági rátával számolunk, még mindig marad évi nagyjából 23 balesetekkel tarkított kilométer. 99,99982 ütközésmentes aránnyal ez a szám 0,5 kilométer alá csökken.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy a kísérleti jelleggel forgalomba állított önvezető technológiák biztonsági szintje valaha elérheti-e az emberi teljesítőképesség szintjét. Az NHTSA előírja, hogy a fejlett önvezető rendszerek gyártói minden balesetről beszámoljanak a hivatal felé, ám ezek a jelentések csak az ütközések számát tartalmazzák, a balesetmentes kilométerekről nem esik bennük szó.

A dolgok jelenlegi állása szerint az emberi sofőrök önvezető technológia elleni meccsében előbbiek állnak nyerésre. Mit gondolsz, fordul majd a kocka?

Depositphotos