2019. szeptember 11. | 15:31

A BMW előrukkolt a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával, amely hosszútávon fenntartható és hasonlóan környezetbarát mint az elektromos rendszer.

Az elektromobilitás egyik úttörőjének számító BMW a környezetbarát közlekedési technológiák közül többre is fel van készülve. Ahogy azt a 2019-es Frankfurti Autószalonon is megmutatták, hiszen itt rántották le a leplet az i Hydrogen NEXT névre hallgató tanulmányautóról.

A bajor cég álláspontja továbbra is az, hogy a jövőben is elférnek egymás mellett a különféle alternatív hajtáslánc-technológiák. Ugyanis egyetlen megoldás nem képes kielégíteni az emberek igényeit szerte a világon. A Toyotával közösen dolgoznak ezen a lehetséges alternatíván vagy kiegészítésen, amely a környezetbarát technológiák egyre szélesedő piacán foglal helyet.

Az átgondolt stratégia mentén felépített rendszer következő generációját a tervek szerint 2022-ben mutatják majd be, amely az új BMW X5 alapjaira épített kisszériás modell lesz. Ebbe a vizionált jövőbe enged betekintést az i Hydrogen NEXT koncepció.

Szélesebb körben legkorábban 2025-ben lenne elérhető az ügyfelek számára a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia, ez azonban nagyban függ a piac alakulásától és az ügyfelek igényeinek változásától.

Természetesen kívülről azonnal fel lehet ismerni az alternatív hajtáslánccal szerelt X5-öt. Az elején lévő nagy vesék nem változtak, csupán egy kis kékes árnyalatot kaptak, amely az i Blue árnyalatú motorháztető-mintában is megtalálható. Ez tökéletesen végig fut a karosszérián és remek kombinációt alkot a Mineral White árnyalatú fényezéssel. Végül az aprólékosan kidolgozott felnik teszik fel az i-re a pontot.

Az autó hátsó részénél szintén ezt a kék árnyalatot használták a diffúzorbetéteknél. A lökhárító zárt, kipufogóvégektől mentes, ez is a zéró emissziójú mobilitás környezetbarát üzenetét erősíti.

A BMW hidrogén meghajtásos ötlete nem újkeletű, hiszen a 2004-es H2R névre hallgató V12-es hidrogén meghajtású koncepció kilenc nemzetközi sebességrekordot állított fel. Néhány évvel később megérkezett a BMW Hydrogen 7, amely a BMW 7-es sorozatából készített hidrogén, és benzin-meghajtású változata volt. A motor egyrészt képes a hidrogén elégetéséből származó energiát közvetlenül a meghajtásra fordítani, másrészt ugyanígy képes benzin segítségével, hagyományos benzinüzemben működni.

Az alábbi videó bemutatja, hogy is működik a rendszer: