Károly herceg 1970 óta tulajdonosa Aston Martin DB6 Volantéjának és a napokban elmondta, hogy az nem hagyományos ólommentes üzemanyaggal, hanem ellátási hulladékból előállított bioetanollal működik.

Károly herceg Aston Martinja

A hír erősen hoax-gyanús volt, de a Top Gear és a The Guardian is lehozta, szóval nem tűnik kamunak. A BBC-nek adott interjújában, amely az éghajlatváltozásról és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéseiről szólt, Károly herceg megerősítette, hogy gyönyörű régi DB6-osa (amit a 21. születésnapjára kapott a királynőtől) valóban borral és sajttal működik.

„Ma már elektromos autókat használunk, de ott van az én régi, 51 éves Aston Martinom, ami angol fehérborral és a sajtfeldolgozásból származó savóval működik. Az Aston mérnökei először azt mondták, hogy ez a hajtóanyag tönkreteszi a kocsi élvezeti értékét, mire jeleztem, hogy akkor nem fogom vezetni. Végül eleget tettek a kérésemnek, és most már elismerik, hogy ezzel az üzemanyaggal jobban megy az autó, mint benzinnel” – mondta a brit korona várományosa.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az autó nem teljesen környezetbarát. A herceg által öt évtizede birtokolt járművet úgy alakították át, hogy 85%-ban bioetanolból és a 15%-ban ólommentes benzinből álló, E85-ös keverékkel működjön. A bioetanolt a Green Fuels nevű gloucestershire-i székhelyű cég állítja elő, amely az Aston Martin örökségvédelmi specialistájával, az RS Williams Ltd-vel együttműködve formálta át a herceg DB6-osát sajt- és borgéppé.

Az Aston Martin DB6 utastere

A „rendes” szériaváltozat - a Series II - 1969-ben jelent meg, egy 4,0 literes, hathengeres motorral és 286 lóerővel. Károly herceg sok-sok évvel ezelőtt igénybe vette a kétszeres F1-s világbajnok Graham Hill szolgáltatásait, hogy megtanítsa neki a DB6-os minden fortélyát.

Az Aston Martin DB6 sorhatos erőforrása

Bár a trónörökös kezdeményezése elismerést - és vidámságot - váltott ki, mások rámutattak, hogy ez a különösen megközelítés nem sokat segít a klímaválság enyhítésén.

„Károly herceg furcsa ötlete nem téveszthető össze a járművek szén-dioxid-mentesítésének komoly megoldásával. A bioüzemanyagok nagy léptékben több kárt okoznak, mint hasznot, az erdőirtást és a földhasználat megváltozását ösztönzik, ami súlyosbítja az éghajlati válságot” – mondta Greg Archer, a tiszta közlekedéssel foglalkozó európai kampánycsoport brit igazgatója.