2020. február 27. | 10:55

A Genfi Autószalon előtt lerántotta a leplet új tanulmányáról a DS.

A stílust és az aerodinamikát helyezte előtérbe az öt méteres kupé SUV megalkotásánál a gyártó. A hűtőrács üveglapja mögött világító monogram és kamerák találhatók, melyek folyamatosan pásztázzák az utat. Emellett a levegő áramlását a kerekek felé irányítja. A szélekre kitolt DS Matrix LED VISION  fényszórók mellett a nappali menetfényt különböző világító felületek egészítik ki, melyek a jövőt vetítik előre.

Az oldalain olvasható az E-TENSE felirat, amely nem csak karakteressé teszi az autó egészét, hanem jelzi azt is, hogy a külsőségek alatt egy 500 kW-os (680 lóerős) villanymotor található, mely 650 km feletti hatótávot biztosít, köszönhetően a 110 kWh-ás akkupakknak. Ezt a Formula-E-ben használt autókból ültette át a DS. A Citroen és a Peugeot prémium márkájának Jean-Éric Vergne nyert egy bajnoki címet, míg a DS TECHEETAH diadalmaskodott a csapatoknál.

A széria teret ad azoknak a gyártóknak, akik szeretnének forradalmi dolgokat végbe vinni az elektromos hajtású járművek területén. A fiatal márka pedig a megszerzett győzelmeknek s bajnoki címeknek köszönhetően tovább tudta fejleszteni ezt a technológiát és átültette a  mindennapi közlekedésbe, ahogy a DS AERO SPORT LOUNGE mutatja.

Sajnos a gyártó nem tett közzé képeket az utastérről, de ha a külső formavilágból indulunk ki, akkor nem aprózták el a belsőt sem. Állítólag képernyők helyett egy nagy csíkon lesz elérhető az összes funkció, továbbá minden utashoz tartozik majd egy kijelző és a visszapillantók képeit is külön monitoron jelenítik meg. Az óracsoportot pedig felváltja egy olyan technológia, amely a szélvédőre vetíti az összes szükséges információt.