2023. március 06. | 10:22

A férfi okostelefonja a baleset során önállósította magát és ezzel megmentette az életét.

Lassan talán mindannyiunk zsebében ott van az okostelefon, rajta egy rakás applikációval, amik megkönnyítik az életünket. Ezek között viszont vannak egészen hasznosak is, amelyek akár életeket is menthetnek.

Mekkora szerencséje volt annak a floridai férfinak, akinek szintén a zsebében volt okostelefonja, amikor balesetet szenvedett. Az esti órákban haladt autójával Inidantown közelében egy külvárosi részen, amikor egy vaddisznó kisétált elé.

Már egészen közel volt az állat az autóhoz, ezért a férfi elrántotta a kormányt, hogy elkerülje a balesetet. Emiatt viszont irányíthatatlanná vált autója a csúszós úton és egy mocsaras részre zuhant, autója a tetején állt meg.

Ez a terület viszont kerülendő a rengeteg aligátor miatt. Azt a mocsaras részt különösen kedvelik és hemzseg tőlük a vidék, így az idő döntő tényező volt.

A férfi azonban talán nem is tudta, hogy telefonja már leadta a segélykérő üzeneteket és bejelentést küldött a balesetről a helyi hatóságoknak. Emellé pedig nem csak a pontos címet, de a Google Maps segítségével koordinátákat is csatolt, amikkel nagyon gyorsan megtalálták a férfit.

A kiérkező hatóságok hallották a férfi kiabálását az autóból és hamar megtalálták. Kiemelték a roncsból és kórházba szállították, állapota stabil és hamarosan felépül.

A helyi sheriff hivatala üdvöztölte a modern technikát, mert szinte hihetetlenül gyorsan sikerült kezelniük egy balesetet és megmenteniük a férfit. A technológia nem csak abban volt jó, hogy riasztotta a 911-es diszpécsereket, de segített időben megtalálni az áldozatot.

Azt sajnos nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen típusú okostelefon mentette meg a férfi életét. Azt viszont tudjuk, hogy az új iPhone 14 és 14 Pro - illetve az Apple Watch 8 - rendelkezik segélyhívó funkcióval és képes felismerni egy baleset körülményeit.

Ilyenkor erős hangjelzést és figyelmeztetést küld, amire ha nem reagálunk egy ideig, akkor a telefon automatikusan segítséget hív. A funkció remek és elméletileg minden balesetből képes tanulni, hogy pontosan tudja elemezni a körülményeket. Egyszer például egy részeg sofőr balesetezett, akire aztán a telefonja rendőrt hívott.

Néha azonban csúszik egy kis hiba a rendszerbe és van, hogy félretájékoztatja a hatóságokat. Volt például olyan eset, amikor egy nő zsebében a hullámvasúton aktiválódott a funkció, de ezt nem vette észre és a telefon hívta a rendőrséget.

Depositphotos