Az ukrajnai orosz invázió miatt a Skoda nem támaszkodhat kelet-európai beszállítóira.
A cseh gyártó számára nem maradt más választás, mint a Prága melleti Mlada Boleslavban található gyárában berendezkedni a kábelkötegek gyártására, miután az ukrajnai háború következtében fennakadások alakultak ki a beszállítói oldalon. A több típus ütemezett gyártását is befolyásoló helyzet negatívan érinti a Volkswagen-csoport más márkáit is, épp úgy, mint a BMW, a Mercedes-Benz és a Ford termelését.

A kialakult ellátási hiány miatt március 3-tól nyolc hétre felfüggesztették az Enyaq gyártását, de a Skoda mostani közleménye szerint az Octavia, a Kodiaq, a Karoq és a Superb modellek gyártása most házon belül megkezdődik. A Skoda által biztosított Mlada Boleslavban található csarnokban a PEKM Kabeltechnik kábelköteggyártóval együttműködve már öt héttel a háború kezdete után sikerült áthelyezni a gyártás egy részét az ukrajnai beszállítótól Csehországba.
A Skoda helyi összeszerelő üzemében 35 nő dolgozik, akiket a PEKM Kabeltechnik ukrajnai Lvivben található központjából delegáltak. Ők végzik az új alkalmazottak betanítását is, és már készülnek a Fabia kombik kábelkötegei. Az Enyaq iV gyártásának zavartalansága érdekében további kapacitást biztosít a Kromberg&Schumbert marokkói Kenitrában található üzeme, és az ukrajnai Zhytomyr üzem is növelte a termelést.
Skoda