2023. június 05. | 14:38

Az elmúlt évtizedekbe akárhányszor váltott logót a Porsche, azt szinte sose lehetett észrevenni.

Nem csak a márka rajongóinak, de azoknak is meg kell legyen a Porsche logója, akik csak épphogy ismerik az autókat. A jellegzetes aranyszínű pajzs a fekete és piros csíkokkal, na meg az elengedhetetlen fekete lóval a közepén.

Nem is embléma, sokkal inkább egy címer a német sportautógyártó logója. És ez már 75 éve így van, hiszen idén ünnepli ezt a szép születésnapját a Porsche, ehhez pedig frissített logó jár.

A mérnökök fogták és alapul vették az eddig futott logót és logókat a történelemből. Kicsit igazítottak rajta, noha formailag nem nyúltak hozzá, csak a dizájnt reszelték letisztultabbra.

Nem lepődök meg, ha nem találsz különbséget, alig változott meg a Porsche jelvénye a frissítés után. A két nagy sárga mező immár sima lett, viszont a piros csíkokba méhsejt mintázat került.

A pajzsot középen a fekete lóval kidomborították ugyanúgy, mint a fekete mintákat az aranyszínű felületeken. A legszembetűnőbb változás viszont mégis az, hogy a pajzsról bár korábban lekerült a Stuttgart felirat, most ismét felkerül a logóra.

A logót egyébként 1952-ben kezdte el használni a Porsche, ami 1931 óta létezik. Ekkor még mérnökirodaként működött, majd csak 1948-ban gyártotta le első önálló autóját, a 356-ost.

Azóta a logót összesen 5 alkalommal variálták át és a jelenlegihez hasonlóan csak egészen minimális változáson ment keresztül. Ez hasonló lehet sokaknak, mint bizonyos 911 szériák, amik között nem egyszerű különbséget tenni a laikusoknak.

Balra az új logó (Forrás: Porsche)
Porsche