Felröppent a szóbeszéd, miszerint a jelenlegi generációs ND Miata gyártása nemsokára megszűnik. A japán gyártó most reagált a felmerült pletykára.

Az MX-5 megszűnéséről szóló mendemonda a Mazda Japan MX-5 termékoldalán megjelent üzenetből táplálkozik, amely arról tájékoztatja az oda tévedő olvasókat, hogy „a jelenlegi modell értékesítése megszűnt, az új modell bejelentésére a tervek szerint idén télen kerül sor.”

Üzenet

Szó szerint értelmezve ez úgy hangzik, mintha egy új modell lenne készülőben, vagy legalábbis egy rendkívüli, ciklusközi frissítés tart az előkészületi fázisánál. A CarBuzz is kiszúrta az üzenetet, majd lehozott egy cikket „Búcsúzzunk el a Mazda MX-5 Miatától” címmel.

Ugyanakkor a ciklusközi frissítés tényleg megtörténhet, a legutóbbi ráncfelvarrás óta három év telt el. Egy újabb frissítés meghosszabbíthatná az ND élettartamát, amíg a Mazda el nem készíti a villanyosított utódot. A Drive felvette a kapcsolatot a gyártóval, amely kijelentette, hogy az ND Miata 2022-ben visszatér.

„Nem tervezzük a jelenlegi generációs MX-5 (ND) gyártásának leállítását, nem kell búcsút inteni ennek a modellnek” – hangsúlyozta a Mazda szóvivője.

Mazda MX-5

A 2022-es modellévre várhatóan visszatér a jelenlegi használt 2,0 literes, szívó négyhengeres motor, amely 181 maximális lóerőt és 205 Nm csúcs forgatónyomatékot produkál. Ez a hatfokozatú automata, vagy a szintén hatfokozatú manuális váltón keresztül jut el a hátsó tengelyre.

A Mazda már korábban megerősítette, hogy a legendás Miata 2030-ra hibriddé válik.