Repedésérzékelő technológiával védené az autók szélvédőjét az Apple

Közzétéve:
2020-11-26, 11:41

Ezzel a módszerrel a járművel szemben elkövetett lopási kísérletek egy részét is azonosítani lehetne.

Az Apple néhány éve elindította a saját önvezető rendszerének kifejlesztésére vonatkozó projektet, ebből azonban egyelőre semmi nem valósult meg.

Steve Wozniak, a vállalat társalapítója egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, a világ még nem áll készen az önvezető járművekre . Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Apple ne lenne érdekelt az autóiparban – ezúttal egy autók szélvédőinek védelmére szolgáló technológia ötletével rukkoltak elő.

repedésérzékelő technológia ábrája

Az Apple elképzelései szerint a rendszer képes lesz felismerni a szélvédőkön keletkezett sérüléseket, repedéseket. Ezek gyakran olyan apró méretűek, hogy az emberi szem számára nem is tűnnek fel. A kis repedések is okozhatnak azonban súlyos problémákat. A jelenlegi évszakban aktuális probléma, hogy a szélvédőt jégtakaró lepi el az éjszakai órákban. A fűthető szélvédők korszakában a gépjármű-tulajdonosok az ablakfűtés bekapcsolásával kívánnak megszabadulni a jégtől. Az ilyenkor fellépő hőmérséklet-különbség miatt a repedt szélvédő tovább repedhet. Az apró réseken beszivárgó csapadék továbbá károsíthatja a fűtőberendezés érzékelőit, valamint rozsdásodáshoz is vezethet. Egy szélvédő cseréje igencsak költséges mulatság lehet.

A technológiát a fentieken kívül egyéb célokra is lehetne alkalmazni. Az Apple rendszere a tervek szerint az autó ellen irányuló lopási kísérleteket is elháríthatná. Az elképzelések alapján, amennyiben a berendezés az ablaküvegben keletkezett jelentős károsodást észlel, abban az esetben blokkolná a jármű indítási rendszerét, hogy az lophatatlanná váljon. Ahogy ez a modern autós technológiában megszokott, ez a rendszer is képes lenne e-mailben vagy okostelefonos alkalmazásban küldött üzenetben értesíteni a tulajdonost a lopási kísérletről.  

Az Apple szabadalma egyelőre csak papíron létezik. Amennyiben az ötlet megvalósításra kerül, a jövő autóiban akár rendszeresen előforduló extra felszereltséggé is válhat. Nem fűthető szélvédőhöz mondjuk nem ajánlanám.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Vigyázz Tesla, jön az Apple önvezető rendszere!
2018. augusztus 22.
A cég önvezető rendszere képes lesz tájékoztatni a sofőröket, illetve gyalogosokat a megtenni kívánt manőverről, ezzel elkerülve az esetlegesen kialakuló zűrzavart.
autó műszerfalán elhelyezett számítógépes rendszer, animált kép, elölnézet
2018. október 31.
Manapság már azért sírnak az utasok, mert gyenge a 4G a kocsiban, míg 80 éve még a rádió is csupán áhított feláras luxus volt.

További hírek