Top 5 átalakítás, amit az E46 M3-on érdemes elvégezni

Frissítve:
2018-09-18, 21:58

Egy átalakítási útmutató? Ilyen létezik? Most már igen, rögtön az E46 M3-as örök klasszissal kezdve! Mi legyen a következő delikvens?

Társszerző: Bolgár Krisztián

Igen, tudom. Az E46 M3 már eleve egy olyan szerkezet, ami már önmagában is tökéletes. Hiszen a hat éven át gyártott típus (2006-ig) megkapott mindent, amivel a BMW a középső méretű bimmereket felszerelhette a kor adottságain belül. A frissen fejlesztett 3,2 literes S54-es sorhatos benzines erőforrás 338 lóerőt termelt meg az 1,5 tonnás kupé számára. A limitált CSL-verzió, amiből mindössze 1400 készült, még több, 355 lóerőre volt képes, arról nem is beszélve, hogy a kasztni is mindössze 1,3 tonna volt (Coupe Sport Lightweight). Most pedig a formáról.

Kevés ember tud ellenállni az E46-os formavilágnak, ami pedig még elképesztőbb, hogy egy majd 20 éves vonalvezetésről van szó. Összességében a kupé valamint kabrió kivitelben készült E46 M3-sok örök ikonok maradnak, ahogyan az az E30 M3-nál is jelenleg zajlik, a szép példányok komoly értékkel fognak rendelkezni, alig egy évtizeden belül. Kérdés az, hogy hogyan érdemes hozzájuk nyúlni?

A 3,2 literes sorhatos tuningja

Lényegében akkor érdemes elkonzerválnod egy E46 M3-at, ha azt szeretnéd, ha évekkel később eladva sokkal többet szakíts rajta. De abban az esetben, ha a pénzügyi befektetés hidegen hagy és csak egy őrült M3-ast szeretnél, akkor jó helyen jársz. Igyekszem összeszedni, hogy milyen „szolid” belenyúlásokkal érdemes egy E46 M3-at még izgalmasabbá tenni.

Turbófeltöltős S54B32 sorhatos blokk

Így is lehet. Turbófeltöltős S54, nem semmi technikával.

Kezdem máris a már öntöttvas blokkú S54-es módosítási lehetőségeivel. Előbbi információ azért hasznos, mert az alumínium blokkal ellentétben a gömbgrafitos öntöttvas ugyan lehet, hogy nehezebb, de sokkal inkább terhelhetőbb is. Ezáltal különösebb erőlködés nélkül lehet 400 lóerőt kihozni egy széria E46 M3-ból. Egy egyedi kipufogórendszer, 4-1-ben leömlő, nagyobb szívósor, sportlégszűrő és könnyített kuplung.

Máris 400 lóerő környékén vagy, de a leghatásosabban egy mechanikus feltöltővel tudsz még egy 100-as értéket lépni. Válassz egy ESS TS1-es roots-töltőt! A kompresszor folyamatos töltőnyomást biztosít, zenélő robajjal jár és garantáltan 500 lóerő körüli teljesítményt szolgáltat. Természetesen a márka csak egy példa volt, ennél sokkal erősebb kompresszort is választhatsz, de a turbósítás sincs kizárva.

Ekkor viszont már komolyabban bele kell nyúlni a hengerek tartalmába is, de a pénztárcád is kegyelemért fog könyörögni.

Ideális felnik és gumik

Az ideális felni márkákról felesleges lenne cikkeznem, hiszen úgyis mindenki a saját ízlése szerint fog választani garnitúrát. Azt viszont figyelembe kell venned, hogy az M-es E46-os sárvédői jóval teltebbek, így szélesebb felnik gond nélkül beférnek az ívek alá.

BMW M3 18”-os Apex felniken

A bevált méret: elöl 18x9.5”, hátul pedig 18x10”-os Apex felnik az M3 alatt

Az ajánlott méret legalább 18x10”, legalábbis hátra mindenképpen. Előre is beférhet (ET/besajtolási mérettől függően), de némi kerékdőlést akkor kell varázsolni az autó alá, amit egyedi lengőkarokkal oldható meg a leggyorsabban. Ha ettől eltekintenél, akkor a 9”-os szélesség is elegendő lesz (szintén ET-től függően).

A gumik ajánlott szélessége elöl 245 mm, hátul pedig 265 mm. Persze ettől is szabadon ellehet térni, de az említett méretekre ez az ideális. Sokan 19”, 20”, sőt még 21”-os felniket is bepaszíroznak a hízott ívek alá, ami garantált látvány elem, de a használhatósága csökken az M3-nak.

Csökkentett fékút, növelt fékhatás

Azzal azt hiszem, mindenki egyetért, ha a motor teljesítményét növeled, akkor ajánlott a fékhatás növelését is a heti teendők közé sorolni, hiszen a biztonság az első. Ha nem is növeled az S54-es teljesítményét, akkor is nyugodt lélekkel foghatsz bele a fékrendszer tuningjába, baj nem lehet belőle (feltéve, ha szakember végzi a beavatkozásokat)!

BMW E46 M3 Stoptech fékrendszer

A fékrendszer tuningja erősen ajánlott a kissé alulméretezett M3 fékberendezések helyett

Az egydugattyús fékrendszert sokan alulméretezettnek tartották az M3-ak számára, de a ritka CSL-szériák számára már megoldották, megnövelt dugattyúkkal, féktárcsákkal és fékpofákkal.

Abban az esetben, ha nem egy CSL-t akarsz tuningolni, akkor ideális már ezt a CSL fékrendszert beújítanod az M3 alá, de rengeteg gyártó ajánl hasonló áron kettő-, illetve háromdugattyús első féknyergeket, nagy féktárcsát, erősebb pofákkal és fékfolyadékkal. Ilyen például a Brembo, a Tarox vagy a Stoptech.

Ültetett futómű

Ismét a téma, ami talán a legmegosztóbb az autó körül. Két variáció van. Ha szeretnéd a porban látni a szörnyeteged, akkor célszerű egy levegős rendszert rendelned autódhoz, hiszen már rengeteg gyártó ajánl (Accuair, Airlift, TA Technix) megfizethető árú, sőt, pályára is használható airride rendszereket (ez már kicsit drágább).

E46 M3 damper készlet

Egyedi „damper” készlet, az extrém ültetés érdekében. Egy rövidített állítható futómű, az M3-ak számára

Viszont ha maradnál a 18”-os felni átmérőnél, akkor elegendő egy állítható futóművet beújítanod, amire még több márkalehetőség létezik. KW, BC Racing, Bilstein és sorolhatnám estig, a lényeg, hogy hamisítatlan pályaautóvá alakítható az M3 ezekkel a futóművekkel. Az ínyencek még vásárolhatnak poliuretán szilenteket, esetleg átalakított kormányösszekötőket és némi kerékdőlést eredményező egyedi toronycsapágyakat is.

Mi a helyzet a külsővel?

Na, igen, ez is egy tipikusan „egyszerű, de mégsem az” téma. Hogyha szeretnéd megtartani az OEM-hatást, akkor mindenképpen a gyári E46-ok körül kell körbenézned. Mivel már rendelkezel az M-es tuning optikával, ezért a csúcs CSL, vagy a mégcsúcsabb GT-verziók karosszéria elemei közül válogathatsz. Ilyen lehet például a szénszálas CSL csomagtérajtó, a szintén szénszálas M3 GTR motorháztető, CSL első lökös vagy hátsó diffúzor.

BMW E46 M3 CSL Rocket Bunny

Extrém méretek – a CSL csomagtérajtó és diffúzor még szolid OEM, de a Rocket Bunny ívek már igazi hardcore kategória

Ezeket könnyedén beszerzed az internetről és garantáltan agresszív formát fog kölcsönözni, az amúgy sem szerény M3-ad számára. De léteznek komolyabb megoldások is, mint például a Rocket Bunny bodykitt, ami elöl 20, hátul pedig 60 mm-rel szélesíti a háromajtós sportautódat.

A szíved joga, hogy milyen alkatrészeket fogsz beszerelni, mindenesetre elég nehéz mellényúlni egy E46 M3 tuningjával, hiszen hemzsegnek a prémium alkatrészek a piacon. Te milyen módosításokat hajtanál végre, ha ott várna a feljáródón egy M3-as?

Forrás:

Kapcsolódó írások

2018. november 30.
A BMW M-sportrészlege az E92 M3-mal búcsúztatta a szívó V8-as motort. A 2013-ig gyártott negyedik szériából nehezen, de lehet még találni megkímélt példányokat, viszont készülj fel, hogy ez az autó nem elégszik meg azzal, ha csak tankolod, hiszen sokkal több törődést igényel, ami a videóból is kiderül!
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
Hétvégi autós programajánló 09.16-17.
2017. szeptember 15.
Még tart a jó idő, ne maradjatok otthon hétvégén se, ha csodálatos autókat nézegethettek a ragyogó kora őszi napsütésben Budapesten és Hatvanban
BMW M3 Touring
2019. június 29.
Míg sokan arról álmodnak, egyszer hátha testet ölt az M3 Touring, a gyártó eddig csupán egy-két prototípust hívott életre és meg nem erősített bejelentéseket tett. Ezzel szemben pickupot már készítettek a típusból.