Tuning, mint iparág – Második rész: félezer lóerő, egyszerűen, relatíve olcsón és hatékonyan?

Frissítve:
2018-09-18, 21:57

A mágikus szám ismét feltűnik: a cikksorozat második része szintén taglalni fogja, hogy hogyan és mivel is érhető el a félezres teljesítmény a legegyszerűbben.

Társszerző: Bolgár Krisztián

Persze szó sincs előre megírt szabályokról, megoldásokról, egyszerűen csak azt firtatom, hogy hogyan is a legkézenfekvőbb a félezres teljesítmény elérése, tuning és egyedi alkatrészek alkalmazásával. Az első részhez hasonlóan szintén japán erőforrásokról fogok írni, mivel ezek a gyárilag is erős és teljesítmény beállítottságú blokkok rendelkeznek az egyik legszélesebb módosíthatósági tartománnyal, mind az internet, mind a műhelyek szempontjából (és igen, még Európában is).

Mazda 13B-széria (Wankel)

A Mazda Wankel erőforrásáról korábban már volt szó, és valószínű, hogy a jövőben is születik újabb írás a témában, mivel visszatér a gyártósorra a legendás bolygódugattyús kigondolás. A 13B kódjelű, kéttárcsás, összesen 1305 köbcentiméteres széria a Mazda legnagyobb számban és legsokrétűbb kivitelben gyártott Wankel motorja, ami több mint 30 éven át volt a gyártósoron. Legutolsó modellje pedig a 13B-REW volt, amely a harmadik generációs Mazda RX7-ekben volt megtalálható. Az utolsó „képviselő” viszont óriási közönséget eredményezett a Mazdának, hiszen az ikerturbós kéttárcsás blokk 255-280 lóerős kivitelben volt hozzáférhető, amely a pehelykönnyű blokkal, és ezáltal ideális súlyelosztású kasznival hihetetlen élményautót varázsolt az attraktív kupéból. Nem is csoda, hogy az RX7-es kultusza mind a mai napig exponenciálisan nő.

Közel 700 lóerő (!) és a motortér mondhatni üres – 13B-REW blokk

Közel 700 lóerő (!) és a motortér mondhatni üres – 13B-REW blokk

Na de térjünk is rá a blokk tuningjára. Először is beszerzés. Az internet ismét segítséget nyújt, de hamar elszomorodhatsz, ha realizálod az árakat és a területeket. Míg a cikk többi blokkját lehetséges Európából, Amerikából beszerezni, addig a 13B-REW vagy az olcsóbb 13B-RE blokkot leginkább csak Japánból vagy Ausztráliából fogod tudni előbányászni. Ha sikerrel jártál, kezelésbe veheted a saját 13B-det. Először is a gyári turbókat cseréld le egy alsóhangon T3-as méretű feltöltőkre, és az ehhez passzoló csövezésre, no meg intercooler-re. Előnye a kis és könnyű blokknak továbbá, hogy a motortérben hatalmas hellyel rendelkezik, így mondhatni szabad kezet kapsz (vagy kap a szerelőd) a rendszer beépítésénél.

Ezek után sem áll meg a folyamat, hiszen most jön a legfontosabb része a dolognak. Szükséged lesz erősített excentertengelyre, tömítőelemekre (tömítőléc, tömítőszorító stb.) és lehetőleg Apex kerámia bolygódugattyú köpenyre. Ezek többsége amúgy is csereszabatos a vásárlás után, hiszen köztudott, mik a Wankel erőforrások gyengéi: gyorsan kopó tömítések, köpeny.

Az utolsó művelet már csak az A’pexi POWERFC motorvezérlőjének megrendelése, no meg az optimális kipufogórendszer, üzemanyag-szivattyú, 850 ccm3-es injektorok és szívósor beszerzése. Az eredmény szintén döbbenetes, 4500 f/perc-en üvöltő és szuszogó 500+ lóerős (garantált) erőforrás. A költségek esetünkben sajnos elég húzósak, hiszen elég alapul venni az eleve ritka, lehetőleg jó állapotú alapblokkokat. Aztán a kicsit sem olcsó alkatrészeket és tuningot, na meg a szakszerelői szervizköltséget, ezt már nem te fogod otthon összekalapálni.

A végösszeg - ami csak alkatrészeket és a labort tartalmazza - 4,6 - 5 millió forintra tehető, ismételten csak alkatrészektől és szervizköltségektől függően.

Nissan RB-széria

A Nissan RB blokkjai is megegyező kultusszal rendelkeznek, mint a Wankel 13B. A legfontosabb különbség az, hogy sorhatos blokkokról beszélünk, amik 2000-3000 ccm3 voltak elérhetőek, rengeteg generációban és sokrétű megoldásokkal. Az SOHC és (főként) DOHC alumínium hengerfejes motorcsalád 1989-2005-ig volt gyártósoron, egészen addig, amíg az amerikai piacos Infiniti Skyline, valamint a 350Z meg nem jelent, és velük együtt az újabb VQ-széria. Az RB-kollekció leghíresebb modelljei egyértelműen a Skyline-ok voltak, azon belül is az R32, R33 és R34 típusokban foglaltak helyet, az alapfelszereltségű szívó RB20DE-től, egészen (az R34 GT-R-ben) az ikerturbós RB26DETT-ig.

530 lóerős RB26DET blokk egy oldschool Skyline-ban

530 lóerős RB26DET blokk egy oldschool Skyline-ban

A legideálisabb választás természetesen az RB26DETT, de olcsóbban ki lehet jönni RB25DE vagy RB25DET blokkal. Frekventáltsága ennek az erőforrásnak már nagyobb, számos hazai oldalakon/fórumokon is kifoghatsz egy-egy RB-blokkot, legtöbb esetben teljes tartalommal és jó állapotban. Az alapteljesítményeink ismét impozánsak, hiszen a turbófeltöltős 2.5-2.6 literes verziók már 280 lóerővel rendelkeznek gyárilag.

Alaposan feltuningolt RB25DET blokk egy Nissan Silvia-ban

Alaposan feltuningolt RB25DET blokk egy Nissan Silvia-ban

A kiszemelt blokk jelen esetben legyen egy RB26DETT DOHC. Nagy az öröm, de hogy is vágj neki? Nos, az öntöttvas blokk nagy előnyt és hátrányt is jelent. Előny, mivel terhelhetősége szinte kijátszhatatlan, de a súlya viszont nem a legideálisabb. Az R32-es széria motoroknál ügyelnünk kell az olajszivattyú szeszélyes viselkedésére is, de alapvetően az R-szériák elképesztően tartósak és terhelhetőek. A vezérlését figyelembe véve szükség lesz módosított vezérműtengelyekre, erősített szelepekre és szeleprugókra. Az RB26-os modellek nem szeretik a gyári feltöltőinél kisebb A/R (area/radio) turbóházakat, ezért célszerű a BorgWarner honlapján kikeresni a pénztárcádnak és az erőforrásodnak legjobb feltöltőt vagy feltöltőket.

A turbódhoz mérten lesz szükség a szívósor, kipufogórendszer és turbókiépítés alakítására, az üzemanyagrendszer ez esetben is megelégszik a nagyobb teljesítményű üzemanyag-szivattyúval (Walbro), illetve 1000 köbcentiméteres befecskendező szelepekkel. Motorvezérlés terén számos ECU-ból válogathatsz, legelterjedtebb az AEM, a ProEFI és a Haltech termékei és menedzsmentjei. Költségek terén a megszokott szempontoktól függően 1,5 - 2,5 millió forintba kerülhet a motor tuningja, de a félezres szám ismét a szemed előtt lebeghet (persze megfelelő hajtáslánc esetén, ami a többi cikkben szereplő blokkokra is igaz).

Az utolsó szó jogán pedig megemlíteném, hogy a második rész nem az utolsó rész. Készülök egy harmadik epizóddal is a témában, ahol szintén egy Nissan erőforrással, illetve egy Toyota és egy Subaru blokkal érkezek. Kommentben pedig jöhetnek a tippek, hogy mik is lesznek az említett szériák gyártón belül.

Forrás:
Superstreetonline.com

További autós hírek

Sokszor esett már szó az igazi tahó autósokról. Ők azok a fazonok, akik úgy közlekednek az utakon, hogy lényegében azt…

Karácsony Gergely főpolgármester alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat hozna létre Budapesten, ami a kijelölt területeken a gépjárművek nagy részének kitiltását jelentené. –…

Az oroszországi Szegezsánál vette videóra minden autós rémálmát egy autós – szúrta ki aSzabályosan, nyugodtan haladt, egészen addig, míg észre…

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya és a Kommunikációs Osztálya 2019. november 11-én egy egész napos programot szervezett Budapesten, a Than Károly…

Tényleg elképesztő anyagokat küldtök mostanság és egyre durvábbak ezek… Ez a felvétel az Árpád hídon készült. Valahogyan a villamos sínekre…

Kapcsolódó írások

Tuning, mint iparág – Első rész: félezer lóerő, egyszerűen, relatíve olcsón és hatékonyan?!
2017. november 17.
500 lóerő. A szám, ami mindenkit megigéz, ha teljesítményről van szó. Vannak, akik legyintenek, hogy kevesebbel is beérik, és persze vannak akik szintén legyintenek, hogy az még semmi!
1977 Austin Mini 600 lóerővel
2019. július 13.
Hát tényleg nem! A 600 lóerősre tuningolt Austin Mini egészen más élményt nyújt, mint az eredeti 34 lovas verzió.
1958 Continental Mark III, piros kabrió, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 28.
1958-ban a Ford megpróbálta feléleszteni a haldokló Continental divíziót. A Mark II utódjául egy költséghatékony 7,0 literes yachttal állt elő, ami 1958-ban a Mark III-ban teljesedett ki
A világ legerősebb rendszámos autója – az 1900 lóerős Nissan Patrol
2018. február 26.
Egy Nissan terepjáróból te kinéznéd, hogy képes 330 km/h-s sebességre, ami mellé még irdatlan erő is társul? Hát én se, pedig…