2022. július 11. | 17:12

Egy videós tesztvezetés során derült ki, hogy tizenhét éve nem foglalkoztak a fékekkel.

Huszonhárom év munkája, több mint 200 ezer dollár (aktuális árfolyamon 81,5 millió forint) és két házasság – ez volt az ára ennek az 1964-es, teljesen felújított és átalakított, 1300 lóerős Mercury Cometnek. Mindez egy szempillantás alatt összetört.

Az AutotopiaLA nevű YouTube csatornán bemutatott Mercuryt egy 632-es Merlin V8-as motorral szerelték fel, emellett teljes felújításon esett át, amely rengeteg időbe és pénzbe került. Azonban a több mint két évtizedes munka során a fékek felújítására tizenhét éve került sor, azóta a tulajdonos nem foglalkozott velük. Így amikor a kocsit elvitték egy tesztkörre, hogy snitteket készítsenek a videóhoz, az egyik lámpánál fény derült az autó legnagyobb hibájára.

A videón korábban elhangzott, hogy a fékek nincsenek a legjobb állapotban, de nem foglalkoztak vele. Végül az egyik úton a Comet fékje bedöglött és nekiütköztek a pirosnál várakozó autóknak. Szintén maguk ellen voltak a szereplők azzal, hogy csak a csípőövet kapcsolták be a tesztútra.

Motor1

Nyitókép: Ford