2020. február 18. | 11:10

A Toyota crossovere így már nem egy városi cirkáló.

Ma már olyan sok szegmens létezik a szabadidőautók között, hogy megszámolni is nehéz őket. Vannak nagy méretű SUV modellek, vannak közepes, ám terepezésre szintén alkalmatlan hobbiterepjárók, és vannak az abszolút városba szánt cirkálók, amolyan crossoverek. A szubkompakt kategóriában egyfajta kuriózumként a Toyota C-HR modellhez azonban elérhető az összkerékhajtás. Ezen alapszik az az offroad tanulmány, melyet az amúgy is agresszív megjelenésű japán modellből alakított ki az Amerikában élő Mo Aoun.

A grafikus nagyot álmodott, a független első és hátsó futóművet ugyanis merev tengelyekre cserélte, valamint combosabb gátlókat és rugókat is kapott a C-HR. Természetesen a ballonos terepgumik is felkerültek, ezek együttesének köszönhetően pedig jóval nagyobb lett a szabad hasmagassága a crossovernek. A szériamodell egyébként öt csillagot ért el az Euro NCAP töréstesztjén, ám terepezéshez ez még nem feltétlenül elegendő. Éppen ezért egy csővázat is kapott a jármű, előre pedig látványos gallytörő került, kiegészítő lámpákkal és egy csörlővel. A tetőre egy csomagtartót is elhelyezett a tervező, amelyre számos hasznos kiegészítőt fel lehetne pakolni.

Arra sajnos nincs sok esély, hogy valaki egyszer megépíti a valóságban is ezt a szörnyet, az azonban biztos, hogy ezzel a sárga fényezéssel nagyon látványos az összhatás.