2020. szeptember 16. | 10:56

Nem csak Porschékat, BMW-ket vagy Mercedeseket lehet tuningolni, akár egy Defender is lehet egy durva és elképesztően látványos gép.

Ebben az évben mutatta be új modelljét a Land Rover Defender, amely egy elég nagy kihagyás után jött vissza a köztudatba. A Lumma-design pedig most egy Land Rover Defender L663-mas modellt fazonírozott újra, meglehetősen kivételes módon.

A Lumma egyébként egy 1987-ben alapított tuning cég, amely főként a német autókat és a Land Rovereket alakítja át kívülről és belülről egyaránt. Most a Defender került sorra. A legfontosabb változtatás az, hogy szélesítették és 3 centivel megemelték a karosszériát. De ez csak egy a sok módosítás közül, hiszen rengeteget alakítottak a hűtőrácson és annak környezetén, továbbá a motorháztetőn is, ami miatt nagyon durva és egyedi külsőt kapott. Újak a kötények és a küszöbök is többek közt.

A külső változtatások között van még a szélvédő feletti két reflektor is, valamint a módosított aerodinamikai és hűtési célokat szolgáló elemek használata az orr-résznél. A kerekek esetén a 19-23 colos változatok közül lehet válogatni, ami pedig a belső teret illeti, Lumma kárpitokra lett cserélve minden, az üléseket persze bőrbe húzták. Az autó alá végezetül egy új kipufogórendszer került.

Teljesítményben nincs változás, hiszen azt mondják, ehhez a csomaghoz kitűnően passzol majd az 5,0 literes V8-as, ami most van fejlesztés alatt a Land Rovernél, és majd a 2021-es Defender 5.0 modellbe tesznek bele.

Amennyiben szeretnél egy hasonlóan bestiális SUV-t látni, nézd meg a Mercedes G-osztály tesztünket.

Ha nem indul a videó, kattints és nézd meg saját YouTube csatornánkon.