Interjú Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnokkal!

Közzétéve:
2017-10-06, 15:55

Kiss Norbert küzdött nap mint nap, hogy autóversenyző lehessen. Interjúnkban arról kérdeztük, hogy milyen út vezetett a Kamion EB sikerig, és milyen tervei vannak a jövőt illetően.

Norbi Szombathelyen született, hosszú és küzdelmes utat járt be pályafutása során. Jelenleg számos projekten dolgozik, versenyzői feladatai mellett dolgozik a csapat előrelépéséért, folyamatosan segíti a kamion fejlesztését. Versenyzőként ez különösen nehéz, hiszen a kamion mezőnyben nem feltétlenül elég a pénz a sikerhez, ugyanis ez egy egész más terület, itt mindent a csapatnak kell megalkotni, kitalálni. Karrierje során rengeteg nehézséggel megküzdött és története arról is szól, hogy soha nem szabad feladni az álmokat és elképzeléseket.

Mikor döntötted el, hogy versenyző szeretnél lenni?

Kiss Norbert: Édesapámmal, aki nagy Forma-1 rajongó volt, minden vasárnap ott ültünk a TV előtt gyerekkoromban és minden versenyt megnéztünk. 1992-ben, vagy '93-ban voltunk a Hungaroringen és megnéztük élőben is a futamot, rögtön megtetszett és azonnal rajongója lettem a sportnak. Középsuliban aztán elkezdtem számítógépen autós játékokkal játszani, lett kormányom is és sok szimulátorbajnokságban, online versenyeken indultam.

Szimulátoron milyen eredményeid voltak? Hogyan sikerült később valódi autóba ülni?

Kiss Norbert: 2004-ben nyertem egy világbajnokságot, nemzetközi mezőnyben. A siker kapcsán megkeresett Szabolcs Róbert a Proex motorsporttól és 2005-ben kipróbálhattam egy versenyautót. Kicsit szürreális volt a szimulátorsiker után, de természetesen nagyon örültem a lehetőségnek. Egy Opel Astra volt amit vezethettem, és nagyon jól ment.

Kiss Norbert a Pappas Mercedes szalonban nyilatkozik

Hogyan folytatódott ezután az életed? Mi történt a sulival, tovább tanultál?

Kiss Norbert: A Gimnáziumot elvégeztem Szombathelyen, majd Veszprémbe mentem egyetemre, programozó-matematikus szakra. Nem ment jól és nem is tetszett, csak a versenyzés érdekelt. A Proex tesztek után végül elkezdtem náluk versenyezni az Astra kupában. Két és fél évet voltam náluk, majd jöttek a lehetőségek a jó szereplés miatt, amiket a Proex már nem tudott volna finanszírozni. Ezért új támogatók után néztem.

Ki segített neked a továbbiakban, és milyen versenysorozatokban tudtál elindulni?

Kiss Norbert: Zengő Zoli sokat segített, tudtunk támogatót találni és folytathattam a versenyzést. A Clio és a Seat kupa következett, utóbbi nagyon erős volt. Magyar szinten nagyon komoly mezőnnyel, Wéber Gábor és Michelisz Norbi is az ellenfelek között voltak, egyáltalán nem volt egyszerű, de örülök, hogy kétszer is bajnok tudtam lenni. Aztán jött a gazdasági válság és nehezebb lett minden. 2008 után a Suzuki kupában versenyeztem, és mellette dolgoztam.

Kiss Norbert pályafutása nehéz volt a Kamion EB sikerig

Hogyan került képbe ezek után a kamion versenyzés?

Kiss Norbert: Szobi Balázs hívott fel 2010-ben, hogy volna-e kedvem kipróbálni a kamiont. Balázs az Oxxo Racing egyik alapítója és gondolkodott rajta, hogy nem ő vezet az Európa-bajnokságon a Dakar versenyzés miatt, ugyanis hátfájdalmakkal küzdött. Franciaországban mentem néhány kört a kamionnal és nagyon tetszett. Végül a szezont Balázs kezdte így nem kaptam lehetőséget. 2010-ben a Zengő Motorsportnál vezettem a spanyol Seat kupában. Szobi Balázs közben tragikus módon életét veszítette egy repülőgép balesetben. 2011-ben jött egy telefon a csapattól, hogy három versenyre betudnék ülni a szezon végén. Természetesen azonnal éltem a lehetőséggel és a második versenyen sikerült egy fordított rajtrácsos győzelmet aratni és több dobogós helyet szerezni.

Milyen irányba alakult ez a projekt a továbbiakban?

Kiss Norbert: Szó szerint egy projekt lett belőle, és az volt a célunk a csapattal, hogy megnyerjük a Kamion EB-t. Lépésről-lépésre haladtunk, fejlesztettünk és dolgoztunk a jobb eredményekért. Tetszett a kihívás. 2012 és 2015 között versenyeztem a csapatnál. 2012-ben 10. lettem, 2013-ban éppen lemaradtam a dobogóról a szezon végén és negyedik lettem, a sok munkának köszönhetően pedig 2014-ben és 2015-ben megnyertem a Kamion Európa-bajnokságot, a siker mindenkié volt, nagyszerű munkát végeztünk.

Kiss Norbert szereti az új kihívásokat és minden nap dolgozik a sikerért

Miért váltottál csapatot ilyen eredményes szezonok után?

Kiss Norbert: Jött egy lehetőség a tankpool24 Mercedes csapattól, felkértek, hogy versenyezzek náluk. 15 éve nem nyertek semmit a Kamion szakágban és megtetszett a kihívás, elfogadtam a felkérést. A cél, hogy megnyerjük a bajnokságot, jelenleg csak ez foglalkoztat. 2016-ban az 5. helyet szereztem meg, most a harmadik helyen állok, a fejlődés egyértelmű és keményen dolgozunk az újabb sikerekért. Illetve sikerült profi versenyzővé válnom, jelenleg csak ez a munkám, illetve az ehhez kapcsolódó tevékenységek.

Milyen egyéb tevékenységeid vannak a versenyzésen kívül?

Kiss Norbert: Vannak szponzoraim, akikkel mindig új projekteket viszünk és próbáljuk őket végrehajtani legjobb tudásunk szerint. Nekik innen is szeretném megköszönni a támogatásukat és a bizalmat. Illetve a Forma-1-es közvetítésekben is részt veszek, szerencsére nagyon sok a pozitív visszajelzés. Néha persze hibázunk, de sokat fejlődtem én is és a stáb is akikkel a műsort gyártjuk. Remélem még folytatjuk a közös munkát.

Norbi profi autóversenyző egy DTM autót is kipróbálhatott

Mi lesz veled a versenyzés utáni időszakban?

Kiss Norbert: Egyelőre nem gondolok a versenyzés utáni időkre, tényleg minden energiámmal a Mercedes csapattal vezetett közös munkánkon dolgozok. De eltudnám képzelni magam versenymérnökként, és mindenképp az autósport világában szeretnék majd dolgozni.

Zárásként, milyen érzés a Hungaroringen versenyezni, mennyi pluszt jelent neked a hazai környezet?

Kiss Norbert: Nagyon sokat jelent, minden köszönetem a szervezőké, akik hosszú idő után visszahozták a sorozatot Magyarországra. A hazai verseny a szezon fénypontja, mindent megteszek a jobb helyezésért. A szurkolók csodálatosak, csak köszönetet tudok mondani, hogy ennyien eljönnek és szurkolnak nekem. Ez igazán fantasztikus!

 

Az interjút készítette: Porkoláb Bence

Fotó: Tamás Péter

Kapcsolódó írások

Mercedes SLR McLaren
2019. május 19.
626 lóerő, 780 Nm, 330 km/h feletti végsebesség. Ezekkel az értékekkel az SLR McLaren méltán vált a 2000-es évek egyik csúcsragadozójává!
A 8 legszebb hangú V12
2019. február 18.
A V10-ek után mindenképp érdemes a 12 hengeres V motorokat is átnyálazni. Szinte kizárólag szuperautókat és óriás luxus szedánokat szereltek ilyen szívvel, így a hétköznapi autók szóba se jöhetnek.
Az új Maybach fényszórók képeket vetítenek az útra
2018. március 09.
Nem kevesebb, mint kétmillió pixeles alakzatokat tud az útra vetíteni az új Mercedes Maybach S-osztály. Nagyszerű kiegészítő vagy inkább teljesen szükségtelen?
Ebből valami komoly lesz! Érkezhet az elektromos ezüstnyíl?
2018. július 06.
A Mercedes egy sajtónap keretében mutatta be az EQ tanulmányautójának várható formavilágát.