Marquez világbajnoki címe még várat magára!

Frissítve:
2018-09-18, 21:57

Marc Marquez negyedik lett a maláj MotoGP futamon, Andrea Dovizioso viszont megnyerte a versenyt, ezzel az utolsó futamra maradt a döntés. A WRC-ben viszont bajnokot avattak.

MotoGP: Marquez vagy Dovizioso lesz a győztes?

Nem sikerült a spanyol Hondásnak dűlőre vinnie a dolgot, így két hét múlva a Valenciai GP-n fog eldőlni, ki lesz a MotoGP 2017-es világbajnoka. Az esős versenyen a két Ducati haladt magabiztosan, illetve a nem gyári Yamahával versenyző Zarco is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Andrea Doviziosot dicséret illeti, ugyanis nagyon bátran tört előre és riválisait lehagyva gyorsan az élmezőnyben találta magát.

Legelöl a korábbi világbajnok Jorge Lorenzo ment, aki Dovizioso csapattársaként nehéz helyzetbe került, ugyanis a csapat érdekei azt kívánnák, hogy a vb címért esélyes csapattársát engedje el. Lorenzo végül, kicsit lecsúszott az egyik kanyarban így Dovizioso simán el tudott menni mellette. Lorenzonak mutatták a táblát a célegyenesben, hogy engedje el csapattársát, saját bevallása szerint nem vette észre, de enélkül is tudta, hogy mit kell tennie. Amúgy ezzel a második hellyel élete legjobb helyezését érte el a Ducatinál.

MotoGP: Dovizioso nyert Malajziában! A maláj futamon.

MotoGP: Dovizioso nyert Malajziában!

A harmadik helyen a francia Johann Zarco végzett a Tech 3 Yamahával. Teljesítménye egyre figyelemreméltóbb. Rossinak és csapattársának nem ment jól az esős körülmények között az olasz kilencszeres bajnok szerint, a motornak nem feküdtek a körülmények, sokszor veszélyesnek érezte a körözést, így a cél, csak az volt, hogy célba érjen.

A MotoGP 2 hét múlva folytatódik Valenciában, a szezon utolsó versenyéhez érkezik. Marquez előnye 21 pont Dovizioso előtt.

WRC: Sébastien Ogier a világbajnok!

A WRC-ben nem történt nagy meglepetés, a francia Sébastien Ogier megnyerte a sorozatot. Egészen elképesztő mérleggel rendelkezik, zsinórban ötödször ül fel a világbajnokság trónjára. Ezzel üldözőbe vette a sorozat legsikeresebb versenyzőjét Sébastien Loeb-öt. Ogier a siker után elmondta, hogy ennél nagyobb örömöt, talán csak egyszer a fia születésénél érzett, nagyon büszke rá, hogy egy újabb kihívást tudott teljesíteni ő és a csapat.

WRC: Ismét Ogier a világbajnok! Az M-Sport csapattal.

WRC: Ismét Ogier a világbajnok!

Elmondta még, hogy az öt cím csak egy szám, és a szenvedély hajtja előre mindig a pályán, a számokra nem gondol vezetés közben. Persze korábban nem mindig hitte, hogy egyáltalán itt fog versenyezni. Ogier még nem tudja hol folytatja. Csapata, az M-Sport természetesen szeretné megtartani, Malcolm Wilson csapatfőnök megkönnyezte a sikert. A gárda maga mögé utasított olyan istállókat, mint a Citroen, Hyundai, vagy a Toyota, ők mind gyári támogatással mennek.

WTCC: Michelisz Norbert jól teljesített Japánban

A gyári Hondák jól teljesítettek hazai pályán, pedig 80 kilós büntetősúlyt kaptak. Az eső nagy segítség volt, Michelisz Norbert megnyerte az időmérőt. Ez nagyon fontos volt a Hondáknak, ugyanis a kínai eredményeiket törölték egy hibás befecskendezőrendszer miatt. Az első futamon a fordított rajtrács miatt a 8. helyről indulhatott, majd gyorsan feljött a 6. helyre. Ezt követően támadt egy kis csetepaté és megforgott, ezzel visszaesett a 12. helyre. Végül a szerencsének is köszönhetően-  és persze jó tempójának is - Norbi a 7. helyen végzett az első futamon. A győztes Tom Chilton lett, aki végig vezette a versenyt. Nagy Dániel és Szabó Zsolt Dávid a 15. és 17. helyen ért célba a Zengő Motorsport csapat színeiben.

WTCC: Michelisz Norbert második az összetettben! A japán futam után.

WTCC: Michelisz Norbert második az összetettben!

A második futam nagyon jól alakult Michelisz Norbertnek, a rossz körülmények miatt a biztonsági autó mögött leintették a versenyt, így Norbié lett a győzelem, ezzel pedig feljött a vb összetett második helyére. A zengősök közül Nagy Dániel 14. lett, Szabó Zsolt Dávid a 16. helyen zárt a második futamon.

A WTCC élmezőnye nyolc verseny után:

  1. Thed Björk - 228,5 pont
  2. Michelisz Norbert - 212 pont
  3. Nicky Catsburg – 209,5 pont
  4. Tiago Monteiro – 200 pont
  5. Tom Chilton – 184,5 pont

Forrás: motorsport.com

Fotók:

Kapcsolódó írások

Hétvégi program és versenyajánló 11.18.-11.19.
2017. november 16.
Ezen a hétvégén a TV képernyők előtt lesz érdemes figyelni az autósport eseményeket, WRC és WTCC verseny is lesz. Magyarországon egy egyedülálló programra szeretnénk felhívni a figyelmet!
Magyar sikerek az ETCC és WTCC portugál versenyein!
2017. június 28.
Hétvégén rendezték meg az Európai Túraautó Kupa portugál futamát. Az eseményekkel teli verseny végén két magyar sikernek is örülhetünk.
Forma-1, MotoGP és WRC október utolsó hétvégéjén!
2017. október 27.
Lewis Hamilton világbajnok lehet Mexikóban, Marc Marquez is közel kerülhet negyedik vb címéhez Malajziában. A WRC-ben szintén bajnokavatásra kerülhet sor. Terítéken a legnagyobb versenysorozatok!
Michelisz csökkentette hátrányát - A hétvége autósport eseményeinek összefoglalója
2017. november 20.
Michelisz Norbert faragott a hátrányából Makaóban, a WEC sorozat Bahreinben folytatódott, ahol megjelent Fernando Alonso is. A WRC lezárta a szezont Ausztráliában.