2017. augusztus 25. | 12:29

Augusztus utolsó hétvégéjén igazi dömpingre számíthatunk: a Kamion EB mezőnye a Hungaroringen versenyez, az F1 mezőnye Belgiumba, a MotoGP pedig Silverstoneba látogat.

Hazai autósport események

Magyarországon egy kiemelt eseményt rendeznek ez nem más, mint az FIA ETRC, azaz a Kamion Európa Bajnokság ahol öt márka tizenhat versenyzője méri össze tudását. Nem mindennapi látványban lehet része annak, aki kilátogat a Hungaroringre, ilyen nagytestű járgányokat nem minden nap látni versenykörülmények között. A kamionok nem igazán hasonlítanak az utcán közlekedő társaikhoz, kisebbek és kialakításuk, súlypontjuk egészen más, versenyzők elmondásai alapján hasonló vezetési élményt nyújt mintegy túraautó, érdekessége, hogy jóval magasabban kell ülni.
Kiss Norbert biztosan mindent megtesz a győzelemért

A gépek több, mint 1000 lóerősek végsebességük pedig valahol 160 km/h körül van. A magyar közönség a lelátókon idén is Kiss Norbert kétszeres bajnokért szurkolhat, aki második helyen áll a pontversenyben előtte Adam Lacko áll  jelentős előnnyel. Meg kell említeni betétprogramként a Suzuki Europe Cup és a Blancpain GT Series-t is, ahol luxusautók versengését láthatjuk, képviselteti magát például a Lamborghini, a Bentley és a Ferrari is a nagy autómárkák közül.
Luxusautók küzdelmei a Blancpain GT versenyen

Az ETRC hétvégi programja pedig így néz ki: Az időmérő edzést szombaton 11.25 órától rendezik, majd az első futamra 14.00, a másodikra pedig 17.20 órakor kerül sor. Vasárnap 9.55 órakor lesz a kamionok időmérő edzése, a hétvége harmadik futama 13.05 órakor, a negyedik, utolsó verseny pedig 16 órakor rajtol el.

Külföldi autós és motorkerékpáros versenyek

Ezen a hétvégén rendezik a Formula 1-es Belga Nagydíjat, a pontversenyt Sebastian Vettel vezeti 14 pontos előnnyel Lewis Hamilton előtt, akinek mondhatni csak a győzelem elfogadható eredmény, hogy beérje német ellenfelét. De nincs nagy hátrányban a finn Bottas sem, aki 33 pontos lemaradásban van Vettelhez képest, így ő is közelebb kerülhet egy esetleges futamgyőzelemmel. A Mercedesek szenvedtek az előző magyar versenyhétvégén a Ferrarik jobbak voltak, mint az időmérőn és a versenyen is, kérdés, hogy a nyári szünet kire milyen hatással lesz majd. A Mercedes új motorfejlesztésekkel érkezik, míg a Ferrarik ezt későbbre tartogatják.
Reméljük ismét nagy csatát láthatunk az élen a Forma 1-ben

További hír, hogy a Ferrari meghosszabbította Kimi Räikkönen szerződését további egy évvel, hasonlóan Stoffel Vandoorne-hoz akinek a McLaren-Honda szavazott bizalmat a 2018-as évre. Folytatódnak a MotoGP küzdelmei is, ezúttal Silverstone ad helyszínt a motorversenyzés csúcskategóriájának. Itt Marq Marquez vezeti a pontversenyt, mögötte az elmúlt versenyen elképesztően nagy teljesítményt és a futamgyőzelmet bezsebelő Andrea Dovizioso következik, kettejük között nagy csatára van kilátás az angol versenyhétvégén.
A MotoGP várhatóan most is nagyon szoros lesz

Amerikában folytatódnak az Indycar és a NASCAR küzdelmei is, így aki telhetetlen a sport iránt, ezeket az eseményeket is követheti. Az Alapjárat élőben képviselteti magát a Kamion EB-n, erről cikkünket a jövő hét első felében publikáljuk. Motorzajtól hangos hétvégét kívánok mindenkinek! Forrás: MTI; Origo GP hírek