2018. június 20. | 14:16

Ilyen még nem volt, történelmet írt a japán gyártó Le Mans-ban.

A Toyota immáron 20. alkalommal indult a Le Mans versenyen, de még sosem sikerült nyerniük. Egészen eddig! A japán autógyártó elkapta az első két pozíciót, így jelentősen növelve esélyeit a vetélytársakkal szemben. A 8-as számú, Toyota TS050 Hybrid 388 kört tett a Circuit de la Sarthe pályán Franciaországban, ezzel megnyerte a 2018-as Le Mans-t. A kormány mögött Fernando Alonso, kétszeres Forma 1-es bajnok pilóta ült, aki még újoncnak számít a Le Mans keretei között. Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima is vezette a 8-as számú Toyotát a korábbi hibák kiküszöbölése végett. A 7-es számú TS050 Hybrid sokáig vezető pozícióban volt, de később üzemanyag-problémák léptek fel a futam során. A verseny végére két körrel maradt el a 8-as számú testvér mögött, így második helyen végzett. A harmadik helyen 12 körös lemaradással a Rebellion Racing autója léphetett dobogóra. A Toyota ezzel a győzelemmel a második japán autógyártó, amely győzni tudott Európa, sőt a világ egyik legnívósabb 24 órás autóversenyén. Első alkalommal 1991-ben a Mazda bizonyult legyőzhetetlennek. Akkor pole-pozícióból indultak, ahogy azt később a Toyota is elmondhatta magáról 1999-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban is. Most, hogy az Audi már nincs képben, alaphelyzetben is a Toyota volt a legesélyesebbé a Le Mans bajnoki címének elnyerésére. Ez egyébként az elmúlt években is hasonlóan alakult, 2016-ban viszont egy váratlan műszaki hiba lépett fel a legutolsó körben. Ekkor a Toyota elvesztette a győzelmi esélyeket. A futam vezető 7-es számú TS050 Hybrid kuplungproblémákkal küzdött a 10. órában, majd egy másik Toyota hátulról bele is csapódott a járműbe. Mind a két versenyautó lángokba borult és nyilvánvalóan nem folytatták a versenyt. A harmadik Toyota indulónak pedig motor problémái voltak, de ezt orvosolták. Sajnos még sosem volt alkalmam személyesen végig nézni a Le Mans-t. Remélem, jövőre nem maradok le róla! Gratula a rizseseknek, minden Toyota fan büszke lehet! Forrás: