Volentér Balázs első hosszútávú versenyén győzelemhez segítette csapatát

Közzétéve:
2018-08-21, 14:26

A fiatal tehetség első versenyén győzelemhez segítette a Janík Motorsportot a Norma M30 LMP3 volánja mögött.

Balázs a legutóbbi LMP3-as teszt után -amiről korábban már beszámoltam -  kapott meghívást a csapattól a Szlovákia Ringi 1 órás FIA CEZ (Közép Európa Zóna Bajnokság) Endurance versenyre. Ennek köszönhetően újabb sporttörténelmi pillanat fűződik Volentér Balázs nevéhez, ugyanis ő az első magyar pilóta, aki LMP autóval állt rajthoz.

Volentér Balázs a Norma M30 LMP3 volánjánál

Volentér Balázs a Norma M30 LMP3 volánjánál

A versenyzők dolgát egész hétvégén nehezítette az óriási hőség. Balázs először a csütörtöki szabadedzésen ülhetett autóba, ahol a legjobb időt futotta. Ezután a pénteki időmérő következett, ahol egyetlen mért kört teljesítve szerezte meg az abszolút pole pozíciót LMP3-as autójával élete első endurance versenyhétvégéjén!

A szombat esti 1 órás endurance futamot Volentér kezdte, aki kiegyensúlyozott teljesítménnyel őrizte az első helyet, majd féltávnál csapattársa, Václáv Janik váltotta, aki végül meg is tartotta a vezető pozíciót és elsőként ért célba.

Balázs így értékelte ezt a fantasztikus hétvégét:

„Már a csütörtöki szabadedzésen látszott, hogy jó a tempónk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Pénteken az időmérőn rögtön az első körben megfutottam a hétvége legjobb idejét, amin ugyan tudtam volna tovább javítani, de a következő körben elkövettem egy hibát így végül a további javítás már nem sikerült. Ettől függetlenül megnyertük az időmérőt a többiek ugyanis nem tudtak jobb köridőt autózni. Az igazi mély víz viszont csak ezután következett.

GT3-as versenyautók az élmezőnyben, közvetlenül a rajt után a Slovakia Ringen

Az első kanyar féktávja előtt nagy volt a forgalom az élen

A stratégiánk szerint én rajtoltam az autóval, azonban karrierem során még soha nem csináltam repülő rajtot, így ez is új volt a számomra. A GT3-as autók amik körülöttem voltak jóval erősebbek, ezért úgy kalkuláltunk, hogy az első kanyarban a 4. hely környékén fogok tudni elfordulni. Hatalmas élmény volt első helyen a tempót diktálva felvezetni a rajthoz egy ilyen mezőnyt. A rajtnál aztán az előzetes számításokat beigazolva a GT3-asoknak a hosszú célegyenesnek köszönhetően kijött az erőfölényük, és végül az abszolút 5. helyre kellett besorolnom, de kategóriában tartottam vezető pozíciómat.

Volentér Balázs a Szlovákia Ringen

Volentér Balázs az LMP3-as autóval a Szlovákia Ringen

Ezt követően elkezdtem levadászni az előttem lévő autókat, de nem volt egyszerű dolgom, ugyanis a gumikra nagyon kellett vigyáznom, mivel mi a többiekkel ellentétben 1 garnitúrával teljesítettük a versenyt. További nehézség volt, hogy a váltó az iszonyú hőség miatt elkezdett túlmelegedni, így például felváltásnál korábban el kellett váltogatnom. Új élmény volt számomra az ilyen nagy forgalomban való autózás, a kisebb kategóriájú autók lekörözése, akik közül egyik-másik nem mindig vette észre, hogy mi a szituáció, de ez fontos része a hosszútávú versenyzésnek, és úgy gondolom, hogy remekül abszolváltam ezt a feladatot.

Egy rövid összefoglaló videó a tegnapi sikeres endurance versenyünk legjobb pillanatairól! :)

A plusz élvezeti faktor...

Közzétette:

Féltáv után kicsivel hajtottuk végre a kötelező boxkiállást és pilótacserét, kategória 1. helyről adtam át Václávnak a kormányt, aki szintén szuper teljesítményt nyújtott, így végül megszereztük a kategória győzelmet amely a fő cél volt a számunkra, az abszolútban pedig a 2. helyen végeztünk.

Janik Motorsport csapatkép

A győzelem utáni csapatkép

Rengeteget tanultam ezen a hétvégén, és nagyon élveztem a közös munkát a csapattal. Ez egy teljesen új világ volt a számomra, amit mindig is ki szerettem volna próbálni. Az pedig, hogy rögtön a debütálásomon sikerült pole pozíciót és futamgyőzelmet szerezni csak hab a tortán! A csapat nagyon elégedett volt a teljesítményemmel, így már zajlanak a tárgyalások a következő, 3 hét múlva esedékes Brno-i Endurance versenyről. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a lehetőséget, valamint a hétvégén, ebben a rettentő nagy hőségben nyújtott munkájukat! Továbbá szeretném megköszönni a családomnak és a támogatóimnak a bizalmat, és hogy hozzá segítettek ehhez a hétvégéhez!”

Részemről végig követtem Balázsékat a hétvége folyamám és nagyon jól éreztem magam. A csapat profi volt, ami megmutatkozott a megjelenésükben és a hozzáállásukban is. A hőség engem is megviselt, akárcsak a technikát és a csapatot, de hatalmas élmény volt egy ilyen sporttörténelmi pillanatnál ott lenni.

Kapcsolódó írások

2019. március 26.
Volentér Balázs az AMTS szombati napján kilátogatott az Alapjárat standjára
LMP3-as autóval magyar sporttörténelmi pillanat a Slovakiaringen
2018. július 11.
Volentér Balázs előtt egyetlen magyar sem tesztelt vagy vezetett prototípus autót.
A szezon utolsó versenyén bizonyíthat újra Volentér Balázs
2018. szeptember 07.
Az ifjú magyar autóversenyző, Volentér Balázs a hétvégén egy LMP3-as versenyautóban áll rajthoz a brnói FIA CEZ Endurance futamon, ahol csapatával ismét győzelemre törnek.
Kemény volt a brnói zárófutam Volentér Balázsnak
2018. szeptember 14.
A FIA CEZ Közép-Európai zónabajnokság brnói fordulóján Volentér Balázzsal szinte minden megtörtént, ami egy versenyhétvégén megtörténhet