2020. október 21. | 16:46

Ritka darab keres új tulajdonost magának. Teljesen megkímélt, nagyon jól karbantartott modell.

Eladósorba került egy első generációs Volkswagen Golf, ami a kilométer-számláló alapján csupán 1188 km-t futott. A NEC Classic által szervezett online aukció majd november 13-14. között lesz.

A Silverstone Auctions elmondása alapján az autót első tulajdonosa még 1980-ban vásárolta meg a járművet. Mivel a tulajnak volt egy ugyanilyen autója, azzal a különbséggel, hogy az fehér volt, alapvetően az volt a cél, hogy addig álljon az új, amíg a korábbi bírja. Végül az is eléggé jól bírta, így tulajdonképpen csak két útja volt az autónak. Egyszer egy szerelőhöz, másodszor pedig regisztráltatni vitte el, 19 év után, 1999-ben.

Első nyilvántartásba vétele után így került egy gyűjtőhöz, aki nagyon kíméletesen bánt vele és rendszerint karban is tartotta. Az autó még egy autós magazinban is szerepelt.

A motorháztető alatt egyébként egy nagyon szép állapotban tartott motor pörög. Az ára nagyon csekély ahhoz képest, hogy a Volkswagen Golf rajongói talán még akár sokkal többet is megadnának ezért a páratlan darabért. Az mondjuk kár, hogy jobbkormányos.

Ha kíváncsi vagy további legendás Golf modellekre, nézd meg az alábbi videónkat. Amennyiben nem indul, kattints és nézd meg YouTube csatornánkon.