Ha Golf rajongó vagy, akkor ne hagyd ki ezt a lehetőséget.
Mióta a piacon van a Golf, azóta a márka legkelendőbb típusa lett és bekerült a világ három legkelendőbb modellje közé, ráadásul több mint 35 millió darabot adtak el belőle 2019-ben. Az Italdesign és Giorgetto Giugiaro által tervezett Golf teljesen különbözött a Beetle-től. Ez elsőkerék-meghajtással és vízhűtéssel volt felszerelve, míg a Bogár hátsókerék-meghajtású és léghűtéses ferdehátú volt. A gyártó a Golffal akart belépni a gazdaságos járművek szegmensébe, de nyilván több lett mint egy autó, ami elvisz A-bol B-be.
A Golf 1974-es bevezetését követően Rolf Nothelle egy évre rá megépítette saját versenyautóját az Mk1 alapjaira, amellyel később első helyezést ért el a Hockenheimringen Bernd Lilier vezetésével. Most évekkel később pedig az RM Sotheby's aukciós ház Essenben megrendezésre kerülő eseményén cserélhet gazdát.
Míg az utcai modell motorházteteje alatt egy 1,6 literes, soros négyhengeres blokk található, amely 162 lóerő leadására volt képes, addig a pályára épített gépcsodában egy 175 lóerős, 1,8 literes blokk kapott helyet, amelyre Weber 45 DCOE porlasztók és komolyabb gyújtásrendszer került. Ezeken felül került alá egy szett BBS felni szett, Uniball felfüggesztés és négydugattyús versenyfékrendszer került előre, míg hátulra kétdugattyús nyergek kerültek.
Mint a legtöbb ilyen nagy becsben tartott járműnek, ennek is megvan a saját története, ennek például az, hogy ennyi éven keresztül a család tulajdonában volt. 2011-ben Marcus Nothelle a Volkswagen AG-vel közösen helyreállította a járművet, amelyet 2012 márciusában be is mutattak. Azóta pedig kiváló állapotban van és készen áll versenybe szállni. Roppant kíváncsi vagyok mennyit adnak majd ezért a Group 2-es csodáért, amely az autósport történelem egyik darabkája.