2020. október 31. | 13:07

A BMW E36 megannyi karosszériváltozatban és 17 féle motorral volt elérhető, remek vezethetősége miatt pedig vágyott klasszikusnak számít ma is.

A bimmerfanok abból érzékelhetik, hogy eljárt felettük az idő, hogy a BMW 3-as sorozatának harmadik generációja 2020-ra veterán korszakba lépett, legalábbis az első, 1990-ben készült példányok. A 2000-ig készülő E36, ami megannyi boyracer kedvelt közlekedési eszköze hazánkban, legtöbbjük sanyarú sorsú, utolsó leheletükig hajtott példány, hiszen akik kevés pénzből ilyet vásárolnak, nem számolnak azzal, hogy a prémium termék élete végéig prémium marad, és az átlagnál sokkal több törődést igényel. Cserébe viszont igencsak sokat nyújt, ha megadunk neki mindent, akkor továbbra is egy potens, jól vezethető, mechanikus érzettel még ellátott autót birtokolhatunk az elektrifikációs forradalom hajnalán. Kezeljük tehát láthatóan fogyó kincsként az E36-ot.

A BMW E21 és E30 után érkezett tehát az E36, aminek a fejlesztését már 1981-ben megkezdték, egyre inkább ügyelve a megfelelő aerodinamikára. Pinky Lai és Boyke Boyer dizájnerek egy bura alá vették a kerek fényszórókat és alapvetően minden pontján megváltoztatták. Nagyobb, nehezebb lett az E30-hoz képest, modernebb külsőt kapott a ’90-es évek elvárható extráival. Ilyen volt többek között a később elérhetővé váló utasoldali légzsák, az ABS, a menetstabilizáló, a digitális klímapanel, a mára előszeretettel meghibásodó elektromos ablakok és központi zár. Készült szedán, kombi, kupé és kabrió karosszériával, 1994 és 2000 között pedig piacra dobták a Compact, vagy a köznyelvben Kompótként elhíresült, városi kiadást. Az E36 ez első hármas széria volt, ami hatos manuális váltóval, (1996 M3), ötös automata váltóval és négyhengeres dízelmotorral is választható volt.

Az E36 csak hátsókerék-meghajtással volt kapható annak ellenére, hogy előtte az E30 és utána az E46 is kérhető volt összkerékhajtással. Elöl a klasszikus MacPherson felfüggesztést találjuk, hátul pedig egy igényes, ötlengőkaros megoldást alkalmaztak a mérnökök, a remek balansz, jobb esetben önzáró differenciálmű, a hátsókerék-meghajtás és az 5-ös testvéréhez képest alacsonyabb súly miatt kedvelik az utcai huszárok és a drifterek, no meg azért, mert a gépterembe könnyedén be lehet illeszteni egy-egy nagyobb sorhatos vagy V8-as erőforrást.

És ha már a motorok: az E36-hoz 17 féle motort lehetett választani, összesen 9 motorcsaládból, a négyhengeresek M40, M41, M42, M43, M44, míg a hathengeresek M50, M51, M52 jelzéssel kezdődtek, az M3 hathengerese az S50-es kódot viselte. A piacon leginkább fellelhető 316i, 318i és az örvénykamrás 318tds, 325td, 325tds dízeleket kerülném, ha egy mód van rá, utóbbiaknál jellemző a hengerfejrepedés és az adagolóval is akadnak bőven problémák. A strapabíró 318is már fickósabb, de alig-alig fordul már elő, a négyszelepes, hathengeres benzinmotorok közül talán a változó szelepvezérlés (VANOS) nélküli, korai, vasblokkos motorok a legstrapabíróbbak. A 320i, 323i, változatok ára is az egekbe szökött, a 25i, 28i-vel szerelt példányokról ne is beszéljünk.

Az európai E36 M3 3,0 literes, sorhatos motorja eleinte 286 lóerőt és 320 Nm-t produkált, később a 3,2-es motor már 316 lóerőt és 350 Nm-t szabadított az aszfaltra, a gyengébb csak szívó oldalon, míg az erősebb változat már szívó és kipufogó oldalon is változó szelepvezérlést kapott, ezt hívják dual-Vanos-nak. A 3,2 literes motorhoz elérhető volt a hatos kézi váltó és a hatfokozatú robotizált SMG váltó is. Az amerikai és kanadai piacra 1996-1999 között az S52B32 motor volt megtalálható az M3-ban, ami szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatt 240 lóerőt és 320 Nm-es maximális nyomatékot teljesített. Az E36 M3-ból készült kupé, szedán és kabrió kivitelben egyaránt.

Az E36-ot az E46-os széria váltotta le, melynek gyártását 1997 decemberében kezdték meg.

Amennyiben érdekelnek további klasszikus BMW modellek, nézd meg ezt a bemutatót! Ha a videó nem indulna el, megtekintheted YouTube csatornánkon is.