2020. május 11. | 14:05

Ismét eladó a színész csodálatos gyűjteményének egyik autója.

Az eredeti Boss 429-esek ritkák, ezen viszont az összes karosszéria elem eredeti, a motorháztető alatt pedig egy NASCAR-alapú motor található és csupán 14 575 mérföldet, vagyis 23 456 km-t tettek meg vele.

Az amerikai izomautó-körökben a Boss 429 az egyik legtiszteletreméltóbb típus, amelynek motorját homologizáció alapján építették, hogy megfeleljen a rangos NASCAR Grand National Division számára. A Fordnak fokozatosan fejlődnie kellett ahhoz, hogy meg tudják verni a Chrysler 426 Hemit a saját „játékában” és azt hitték, hogy ez az erőforrás lehet a dolog nyitja.

Annak érdekében, hogy a 429 V8 megfeleljen a kritériumoknak legalább 500 közúti autóban sikerrel kell teljesítenie. A Ford modellcsaládjában kevés autó képes egy ekkora motor befogadására, de a Mustangba be tudták építeni és többek között azok az emberek dolgoztak rajta akik a GT40 projekten. Az összes 429 Boss jármű a már meglévő 4 sebességes Cobra Jet Mustangra épült. A Ford új első lökhárítót és átdolgozott sárvédőket készített a modell számára. Ezután az autókat elküldték a Kar Kraftnak, hogy fejezzék be.

A cég tudta, hogy bizonyos súlyokat hátra kell tolniuk, mivel az új motor megnehezítette az autó orrát, így áthelyezték az akkumulátort a csomagtartóba és hátsó lengőkarokat is beépítettek. Az autókat 8000-ig skálázott fordulatszámmérővel, AM rádióval, első spoilerrel, olajhűtővel és sperrdifivel szerelték fel.

A Ford 429-es orrában egy 7 literes, V8-as erőforrás lapult, amely 380 lóerő és 610 Nm nyomaték leadására volt képes. Ezek a az adatok némileg ellentmondásosak, mivel széles körben úgy gondolták, hogy a valós értékek sokkal magasabbak voltak. A gyártónak viszont az volt az érdeke, hogy a teljesítmény 400 lóerő alatt maradjon, hogy a biztosítási díjak ne legyenek megfizethetetlenek.

Az 1969-es és 1970-es gyártási ciklusban 1359 darabot építettek, ami bőven elég volt a homologizációhoz, de elég kevés ahhoz, hogy a modell mindig ritka és nagyon keresett legyen. Az autó teljesítményének és a NASCAR eredetű V8-nak köszönhetően, az eredeti Boss 429-esek nagy része balesetet szenvedett a versenypályán, ezért az épségben maradt példányok nagyon ritkák és nagyra értékelik őket.

Az itt látható autó nem csak az egyike a sérülésmentes példányoknak, de még Hollywood egyik leghíresebb autógyűjteményének a része is. Az egyik kedvenc színészem volt Paul Walker, akinek korai halála az egész világ számára tragédia volt. Szenvedélyes autógyűjtő volt, így rengeteg érdekes és ritka példány lapult a garázsában. Napjainkban pedig igazán nagyra becsülik az ő egykori autóit.