2021. december 14. | 15:18

A jogosítványt nem tudták bevonni a rendőrök, mert az nem volt nála.

Egy óra leforgása alatt három balesetet okozott az a budapesti férfi, aki alkohol és drog hatása alatt vezetett Sopronban.

A 33 éves gyorshajtó 2021. december 13-án 17 óra 15 perckor elsodort egy 80 éves gyalogost, aki az ütközés hatására a elesett és megsérült. Az Audival közlekedő sofőr megállás, illetve segítségnyújtás nélkül folytatta az útját, majd nem sokkal később egy Honda típusú személygépkocsi előzésébe kezdett, de nem tartott megfelelő oldaltávolságot és nekiütközött a vétlen autós kocsijának.

Ez a koccanás sem késztette megállásra az audist, sőt, ezután még nagyobb tempóra kapcsolt, melynek eredményeként megtorpedózott egy Toyotát, amit követően a fekete színű kombi az út melletti családi ház betonkerítésének csapódott.

Az ámokfutás során a gyalogosan közlekedő soproni férfi, valamint az Audi sofőrje és 22 éves utasa is megsérült, mindhárman kórházba kerültek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a vétkes járművezető ittasan és kábítószer hatása alatt vett részt a forgalomban, vezetői engedéllyel pedig nem rendelkezett, szóval azt nem tudták bevonni tőle.